41 évesen felismerhetetlen a 2000-es évek szívtiprója: a Tuti gimi sztárja megöregedett, már csak árnyéka egykori önmagának

Chad Michael Murray egy időben minden tinilány álma és bálványa volt, az idő azonban nem feltétlen tett jót neki: sokak szerint a színész előnyére változott, hiszen sármosabb lett, mások viszont úgy gondolják, 41 éves létére kinéz vagy 50-nek, és már csak nyomokban hasonlít egykori jóképű énjére.

Nyomot hagytak rajta az évek

Az amerikai színész és egykori modell, Chad Michael Murray neve sok magyarnak szinte semmit sem mond, ám ha szóba kerülnek azok a produkciók, melyekben szerepelt, egyből ismerőssé válik mindenkinek és beugrik, kiről is van szó. Chad 1981-ben látta meg a napvilágot egy nagy család egyik gyermekeként, és nehéz volt számára a kezdet: mikor 10 éves volt, anyja elhagyta a családot, emiatt az apa, Rex egyedül nevelte fel a 6 gyereket. Chad éppen ezért korán elkezdett dolgozni, első munkáját 10 évesen kapta, újságkihordó volt. Színészi tehetségét is viszonylag korán észrevették, 15 évesen pedig már jóképűségére is felfigyeltek: ekkor kórházba került, ahol az egyik nővér azt javasolta, hogy kezdjen el modellkedni. Így is tett, és nagy sikereket ért el a szakmájában, majd 17 éves korában egy ügynök színészi képességeire is felfigyelt, de ekkor még túl fiatalnak érezték őt a filmezés világához, ezért Murray pár évig „csak” a modellkedéssel kereste a kenyerét. 2000 volt számára az áttörés, amikor nevét megismerte az egész világ, azóta azonban eltelt 23 év, és Chad is jócskán megváltozott – galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Melissa McCarthy rengeteget fogyott az utóbbi években, ezt azonban nem koplalással, és nem is fárasztó edzésekkel érte el – ennél sokkal könnyebb utat választott magának.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egy nárcisztikus emberrel vitatkozni gyakran teljesen eredménytelennek tűnhet, mintha falnak beszélnél. Mégis léteznek hatékony eszközök – akár néhány jól megfogalmazott mondat is segíthet.
Lifestyle
A hét elején még nyugis lehet az időjárás, valamirevaló front a jövő hét közepén érkezhet térségünkbe.
Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.