Már 47 éves, 3 gyermekes anyuka: Így él ma az egykori Sabrina, a tiniboszorkány

Alig akadt olyan, aki 90-es években ne esett volna Sabrina, a tiniboszorkány bűvkörébe.

Televíziós reklámokban kezdte karrierjét

Melissa Joan Hart először négyéves korában debütált a tévében, amikor megjelent egy fürdőkádas játékreklámban. Édesanyja, Paula lett a menedzsere, miközben Hart továbbra is televíziós reklámokban szerepelt. Az anya-lánya pár később 1993-ban megalapította saját film- és televíziós produkciós cégét, a Hartbreak Filmst.

Hart később a színházban próbált szerencsét, és szerepelt az 1989-es Salemi boszorkányok Broadway-produkcióban. De még mielőtt Sabrinaként megismertük volna, játszott a Clarissa c. szitkomban. A öt évados sorozat nagy sikert aratott, és gyorsan ismertté tette Melissát, mint a tinédzser Clarissa Darling, akinek szobájáért, de legfőképp ruhatáráért megvoltak vadulva a lányok. Aztán 1996-ban seprűt ragadott, és egyenesen belerepült a nézők szívébe Sabrina Spellman tiniboszorkányként. Három filmben és hét évadon át formázta meg a címszereplőt, mielőtt 2003-ban befejeződött a sorozat. Ahogy a Clarissából, úgy a Sabrinából is rengeteg kelléket megtartott, ami jelenleg az otthonát díszíti.

Nagyjából ugyanabban az időben, amikor Sabrinaként elbájolta a szíveket, megkapta Nicole szerepét az Őrjítő szerelem című 1999-es tinidrámában. Úgy tűnik, csakugyan romantika volt a levegőben a forgatáson, ugyanis randizni kezdett a filmbeli szerelmével, Gabriel Carpenterrel, de nem tartott sokáig a szerelem.

De mi történt vele azóta, hogy letette a boszorkánykalapot?

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Kattints a galériára!

Mackenzie Foy november 10-én tölti 23. életévét, és szebb mint valaha.

leadfotó: gettyimages/Randy Holmes, forrás: celebrity.nine.com.au

Oldalak

Lifestyle
Kevés bosszantóbb dolog van a konyhában, mint amikor a főtt tojás pucolása közben a fél fehérje a héjon marad. Pedig néhány egyszerű trükkel könnyedén elkerülheted ezt, és a végeredmény minden...
Lifestyle
Egyre többen keresik azt a reggelit, amely nemcsak laktató és finom, hanem az emésztésnek is jót tesz. Van egy egyszerű kombináció, amelyet táplálkozási szakemberek is gyakran ajánlanak – és nem...
Fashion&Beauty
Ha a kánikula helyett inkább az őszi pulcsikért rajongsz, nem vagy egyedül. A jó hír, hogy a vízparti öltözködésnek sem kell kizárólag a minél kevesebb ruháról szólnia – idén a rétegezés, a könnyed...
Fashion&Beauty
Ma már az Instagram és a TikTok is tele van divattippekkel és szemkápráztató outfitekkel, amiket szívesen lemásolnánk. Ugyanakkor a kifutókon és a közösségi médiában látott outfitek fotókon, videókon...
Lifestyle
A fiatal lány a barátja tanácsára költözött vissza a szüleihez, ám az igazi hidegzuhany akkor érte, amikor egy félreküldött üzenet leleplezte a fiú valódi arcát.
Lifestyle
István különleges történetet osztott meg, és szerinte a felesége most olyan dolgot mondott neki, amire rámehet a házasságuk.