54 évesen már felismerhetetlen a 90-es évek szexi szupermodellje: így néz ki most a „világ legszebb nője”

Christy Turlingtont sokan okkal tartják a világ legszebb nőjének: az egykori szupermodellre még Grace Coddington, az amerikai Vogue kreatív igazgatója aggatta ezt a titulust, ami nem is meglepő, hiszen Christy igazi természetes szépség, aki az öregedést is elfogadta már.

Nem plasztikáztat

Ha a 80-as és 90-es évek legkeresettebb, legszebb és legnépszerűbb szupermodelljeiről van szó, akkor az emberek többségének egyből Cindy Crawford, Naomi Campbell vagy épp Linda Evangelista jut az eszébe. Ők valóban meghatározó alakjai voltak a divatvilágnak, akikre a mai napig felnéznek az emberek, valamint a szakma képviselői, de nem lehet elmenni szó nélkül Christy Turlington mellett sem, aki az 1980-as évek végén, az 1990-es évek elején vált világszinten is ismertté szépségének hála. Az amerikai Vogue kreatív igazgatója, Grace Coddington szerint Christy kétségkívül a világ legszebb nője, így nem csoda, hogy szupermodellként kétszer volt a Calvin Klein Eternity kampányának, valamint a Maybelline márkának az arca, 2014-ben pedig felkerült a Time 100-as listájára is, ahol a világ legbefolyásosabb embereit válogatták össze. Turlington idén januárban már az 54. születésnapját ünnepelte, ám nem lehet azt mondani vele kapcsolatban, hogy eljárt felette az idő, sőt: Christy a mai napig ragyog, és bár sokat változott az évek alatt, mosolya és szépsége még mindig a régi. Galériánkban mutatjuk, hogy fest ma!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Mindez még esküvőjük előtt történt, de a dolognak a nagy naphoz volt köze, valamint a rengeteg vendéghez, akiket Harry és Meghan meghívott, hogy ünnepeljék velük együtt a pillanatot, amikor kimondják egymásnak a boldogító igent, és örök hűséget fogadnak a másiknak.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Nyilasra egy furcsa álom vagy egy váratlan találkozás mély hatást gyakorolhat - olvasd el napi horoszkópod te is!
Lifestyle
A vasalás sokak számára az egyik legkevésbé hiányzó házimunka: mire előkerül a vasalódeszka, már el is ment a kedvünk az egésztől. Pedig egy apró változtatással már teregetéskor sokat tehetsz azért,...
Lifestyle
Az első benyomás döntő fontosságú: mutatjuk azt a három meghatározó részletet, amit minden látogató másodpercek alatt kiszúr a lakásodban.
Sztárok
Kiderültek az első konkrét részletek Cristiano Ronaldo és Georgina Rodríguez szűk körű, diszkrét esküvőjéről, amelyet Portugáliában tartottak meg.
Lifestyle
Izzasztó hétvége vár ránk: perzselő napsütés, 37 fokos hőség és kiterjedt hőségfigyelmeztetés nehezíti a mindennapokat az elkövetkező napokban.
Lifestyle
Létezik olyan gyógynövény, ami tényleg „felfalja” a zsírt? Bár csodaszerek természetesen nincsenek, bizonyos növények olyan vegyületeket tartalmaznak, amelyek támogathatják az anyagcserét és a...