Lifestyle

Egy életkor, ami mindenkit elkedvetlenít: ennyi idősen leszel a legboldogtalanabb a tudósok szerint

A tudomány szerint van egy bizonyos életkor, mely elhozza életünkbe a boldogtalanságot - igen, még akkor is, ha korábbi éveinkre a vidámság, a derű és a pozitív szemléletmód volt jellemző.

Az élet nem csak derű és szivárvány

Az élet egy óriási hullámvasút: sosem tudhatjuk, éppen milyen meglepetést tartogat számunkra. A tudósok szerint azonban van egy konkrét életszakasz, sőt egy életkor, melyben mindenképpen boldogtalanság jellemez majd bennünket - igen, akkor is, ha korábban kiegyensúlyozott, harmonikus, felhőtlenül boldog életet éltünk. Közgazdászok, pszichológusok és szociológusok már a hetvenes években elkezdték elemezni, hogy az egyes történelmi korszakokban hogyan változott, alakult az emberek jóléte. Ezekből a vizsgálatokból született meg a boldogsággörbe (életkorparadoxon-görbe). David Blanchflower és Andrew Oswald, a Dartmouth és a Warwick Egyetem közgazdaságtan professzorai 70 különböző országból és mintegy 2 millió embertől gyűjtöttek adatokat. Mindezek alapján megpróbálták megbecsülni, mely életkorban vagyunk a legboldogtalanabbak - írja a Marie Claire.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Sokszor hajlamosak vagyunk adott életszakaszunkban kizárólag a problémákat, nehézségeket észrevenni, pedig rengeteg gyönyörű élményben lehet részünk, melyek igazán teljessé tehetik életünket.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
A hercegné teljesen összeomlott, amikor férje, az akkor még csupán hercegi rangot viselő Károly egy vita során olyan mondatot vágott felesége fejéhez, amitől minden nő ereiben megfagyna a vér.
Sztárok
Gwyneth Paltrow lánya, Apple Martin rengeteget örökölt édesanyja lélegzetelállító bájából, ami csak úgy sugárzik a fiatal modell legújabb divatfotóiról.
Lifestyle
A szerelemben váratlan fordulat állhat elő a Kosnál. Napi horoszkóp.
Utazás
Az egyik utazási szakértő szerint létezik egy módszer, amivel a tömött járatokon is alaposan megnövelhető az esély egy szabad helyre.
Lifestyle
Valaki váratlanul felkeltheti a Bika érdeklődését. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Home&Design
Sokat spórolhat majd, aki ilyen ablak mellett teszi le a voksát. Elképesztő, hogyan működik!