Iszonyú gyötrelmek között teltek a legendás színész utolsó napjai: 57 évesen, 36 kilóra lefogyva vesztette életét

Humphrey Bogart Hollywood aranykorának egyik legnépszerűbb és legtöbbet foglalkoztatott színésze volt, akinek számos felejthetetlen filmet, köztük a Casablancát köszönhetjük.

Túl korán távozott

Humphrey Bogart születésnapja máig vitatémának számít, legalábbis ami a pontos dátumot illeti: a legtöbb forrás szerint 1899. december 25-én született – ez került a végső nyughelyére is –, a színész viszont azt terjesztette magáról, hogy 1900 végén látta meg a napvilágot. Azt azonban biztosan tudni, hogy egy ismert sebész és egy grafikusművész gyermekeként nőtt fel két húgával együtt, s bár eleinte édesapja nyomdokait követve ő maga is orvosi pályára készült, az élete végül máshogy alakult. 1918 májusában besorozták a haditengerészethez: a legenda szerint itt szerezte a felső ajkán látható forradást, amikor az őrizetére bízott rab szökni próbált, és szájon vágta őt a bilinccsel. Leszerelése után hazatért, s hamarosan a színház világában találta magát: első szerepét 1920-ban kapta meg, majd nyolc színpadon töltött év után a filmipar is felfigyelt rá. Számos színpadi- és filmszerep után 1934-ben jött el az áttörés, amikor Arthur Hopkins rendező-producer az Elvarázsolt erdő című filmjéhez szerződtette Duke Mantee, a szökött gyilkos szerepére – innentől pedig nem volt megállás a siker felé vezető úton, egészen a tragikus körülmények között bekövetkezett haláláig. A részletekért olvass tovább a galériában!

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

A magyar állampolgárként született Johnny Weissmüller először sportolóként, majd az eredeti Tarzan filmek legendás főhőseként vonult be a történelembe. A mozisztár sikert sikerre halmozott, végül mégis szegénységben, magányosan távozott az élők sorából.

Leadfotó: John Kobal Foundation/Getty Images
Forrás: Múlt-kor történelmi magazin

Oldalak

Home&Design
Három gyerek, egyetlen szoba és nagyjából nulla négyzetméter, ami „csak úgy” üresen maradna? Mutatjuk, hogyan lehet ebből mégis élhető, praktikus és szerethető gyerekszobát kialakítani.
Sztárok
Molnár Áron színész és közéleti aktivista a művészeti szféra mellett a hazai közéletben is rendkívül aktív jelenléttel bír. Rendszeresen megnyilvánul társadalmi kérdésekben, és határozottan kiáll...
Lifestyle
Súlyos veszélyre és bűncselekményre figyelmeztet a rendőrség: ismeretlenek elvittek a Duna-partról egy feltételezhetően II. világháborús robbanótestet.
Egészség
A ráncok megjelenését nem csupán az idő múlása határozza meg: a mindennapi életmód, a környezeti hatások és az étrend is beleszólhat abba, milyen gyorsan veszít a bőr a feszességéből. Ráadásul van...
Lifestyle
Magyar Péter miniszterelnök a Facebookon jelentette be, hogy a Duna emelkedő vízszintjének köszönhetően megkezdődött a Paksi Atomerőmű újraindítása a múlt heti energiakrízis után.
Sztárok
Kiszivárogtak az utolsó felvételek Liam Payne tragédiájáról: az elhunyt világsztár utolsó óráit megrázó fotók és biztonsági kamerás felvételek fedik fel.