Szépsége és kisugárzása még mindig a régi: Meryl Streep 74 évesen is ragyog, ilyen remekül fest napjainkban – fotók

Meryl Streep évtizedek óta a világ egyik legtöbbet foglalkoztatott színésznője, akiből 74 évesen is árad a fialatos lendület, ráadásul napjainkban is pont olyan csodásan néz ki, mint fiatal korában.

Az egész világ imádja

Meryl Streep 1949. június 22-én látta meg a napvilágot, s mivel tehetsége nagyon korán megmutatkozott, senkit sem ért meglepetésként, hogy már gyerekként elkezdett érdeklődni a művészetekk. Eleinte operaénekesnek készült, ám miután a középiskolában megismerkedett a színészettel, végül a Yale egyetem drámai tagozatán folytatta a tanulmányait – 1975-ben diplomázott, s még abban az évben jelölést kapott a színházi Oscarnak nevezett Tony-díjra. Onnantól kezdve nem volt megállás számára a siker felé vezető úton: 21 jelölésével ő a legtöbbször jelölt színésznő az Oscar-díj történetében, amelyből hármat váltott győzelemre, emellett 34 jelölésével szintén a legtöbbször jelölt színésznő a Golden Globe-díj történetében. Amellett sem mehetünk el szó nélkül, a hetedik X-en túl is remek formában tartja magát, ráadásul kiemelt figyelmet fordít a divatra, és legyen szó bármilyen eseményről, mindig kifogástalan a megjelenése. Galériánkban megmutatjuk, milyen ragyogóan fest napjainkban is a világhírű filmsztár:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A filmsztár négy gyereke nem csupán azért mondhatja szerencsésnek magát, mert édesanyjuk a világ egyik legismertebb színésznője, hanem azért is, mert remek géneket örököltek tőle.

Leadfotó: Vera Anderson/WireImage/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.