Ámulatba ejtően szép nő volt fiatalon Moór Marianna: a 80 éves színésznő a mai napig remek formában van – Fotók

Egy szerencsés véletlennek köszönhetően lett belőle színésznő, ám ezt egyáltalán nem bánja Moór Marianna, aki véleménye szerint mindent eljátszott már, amit csak szeretett volna.

Epekedtek érte a férfiak, nem véletlenül

Moór Marianna nevét manapság sokan nem ismerik, pedig egy legendás, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színésznőről van szó, aki megérdemelten lett érdemes és kiváló művész, valamint a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Marianna 1957-ben debütált A tettes ismeretlen című filmben, az azonban még talán sikerénél is érdekesebb, hogyan került a film meghallgatására. Moór ugyanis egészen 14 éves koráig sosem készült színésznőnek: annyi történt csupán, hogy osztálytársai jelentkeztek az újsághirdetésben látott szereplőválogatásra, Marianna pedig elkísérte őket oda, mert a fiatalok nem tudták merre kell menni, Moór ómamája viszont arrafelé lakott, így ő terelte ismerőseit a helyes irányba. A szerepre, amit végül megkapott 8750 kislány jelentkezett: ő maga is beállt a sorba, és végül ott maradt, majd a filmgyár portáján fényképet készítettek róla. Megkapta ugyanazokat a feladatokat a szereplőválogatáson mint társai, és végül a helyzetgyakorlatokon nyújtott teljesítményének hála ő kapta meg A tettes ismeretlen egyik főszerepét, innen pedig nem volt megállás. Moór teljesen belehabarodott a színészetbe, így 1965-ben elvégezte a Színház- és Filmművészeti Főiskolát Szinetár Miklós osztályában, majd a kecskeméti Katona József Színházhoz szerződött. Hihetetlen sikerének titka azonban nem csupán tehetségében, de abban is rejlett, hogy valódi természetes szépség volt fiatalon, külső adottságaival pedig teljesen elbűvölte mind a rendezőket, mind pedig a férfiakat. Galériánkban mutatjuk hogy festett akkor és most, napjainkban!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Nem csoda, hogy az olasz származású amerikai rendezőnek annak idején megakadt a szeme a káprázatos Daniellán, hiszen Quentin felesége bizony igazi bombázó, aki bármelyik férfi szívét rabul tudná ejteni.

Leadfotó: Fortepan/Kotnyek Antal

Oldalak

Sztárok
Aranyos pillanatot lehetett kiszúrni Katalin hercegné és legidősebb gyermeke, György herceg között, melynek köszönhetően kiderült, hogyan szólítja édesanyját az ifjú trónörökös.
Fashion&Beauty
Ahogy telik-múlik az idő, Lindsay Lohan egyre inkább a természetesség híve, ezt pedig nem fél felvállalni a nyilvánosság előtt sem.
Lifestyle
Egy nehéz felismeréssel szembesül a Rák. Napi horoszkóp.
Egészség
Az alvás egy olyan folyamat, amelyben a test és az elme újrarendezi önmagát, és télen még fontosabb, hogy kipihenjük magunkat.
Lifestyle
Gusztáv antibakteriális talpbetétet vásárolt, és az interneten közkincsé tette a leírást, amivel találkozott.
Lifestyle
Elég sok madár Magyarországon telel át, vannak azonban ételek, amiket szigorúan tilos nekik adni.