Lifestyle

Már offline is elérhető a közkedvelt menstruációs bugyi - mutatjuk, hol találod meg őket!

Kétmilliós kezdőtőkével indultak, de már a harmadik hónapban látták, hogy siker lesz, mostanra az egyik legnagyobb hazai drogérialánc polcain is megtalálható a hiánypótló This is Redy mensturációs bugyi. Az alapító Molnár Dóra Tasnádi Ádámmal közösen irányítja a céget, amely most szintet lépett: termékük azok számára is országosan elérhetővé vált, akik szívesebben vásárolnak üzletekben, mint az interneten.

Már országosan, offline is elérhető

Egy menstruációs baleset hívta életre a This is Redy nevű, dinamikusan fejlődő hazai startupot, amely hiánypótló terméket hozott a higiéniai termékek piacára. Az ötletgazda, Molnár Dóra elárulta, alig 3 hónap kellett ahhoz, hogy lássák, a termék sikeres lesz, az elmúlt években a cég - amelyet kétmilliós kezdőtőkével indítottak Tasnádi Ádámmal együtt – bevétele meghaladta a bruttó 500 millió forintot. A startup újabb lépcsőhöz érkezett, az alsóneműk ugyanis már országosan, offline is elérhetőek. Az egyik legnagyobb hazai drogérialánc, a Rossmann is beemelte kínálatába az egyre szélesebb választékkal rendelkező termékcsaládot.

„Elégedettek vagyunk az elmúlt három évünkkel, rengeteget tanultunk és fejlődtünk. Úgy érezzük, hogy ezek az eredmények remek alapot adnak arra, hogy a következő időszak még szuperebb legyen – mesélte Dóra. – Az pedig, hogy mostantól a Rossmann üzleteiben is kapható a This is Redy, nagy ugrás a cég és a mi személyes fejlődésünkben is, hiszen rengeteget tanultunk az egész folyamatból. A termékeink elérhetősége pedig óriásit javul azzal, hogy országos hálózatban offline is elérhetővé vált. További növekedést várunk ettől, nagy célunk a külföldi hálózatokba való bejutás – tette hozzá az ügyvezető.

redy rossmann

Fenntarthatóság

A drogériahálózatnál is örömmel fogadták a This is Redy termékeket, nem csak azért, mert hiánypótlóak, fontos szempont volt a fenntarthatóság is.

„A This is Redy termékek relevánsak voltak a választékunkhoz, hiszen drogériaként széles termékválasztékkal igyekszünk a nők menstruációs periódusát könnyebbé tenni. A fenntarthatóság fontossága ebben a szegmensben is, illetve a Covid időszaka is elősegítette, hogy a nők egyre bátrabban forduljanak olyan menstruációs periódus alatt használható termékek felé, melyek moshatóak, újra felhasználhatóak. Szerettünk volna az ilyen irányú új igényeknek is megfeleltetni a választékunkat - magyarázta Horváth Tokaji Hajnalka, a Rossmann senior beszerzője – Jelenleg minden üzletben megtalálható két menstruációs alsóneműjük, ez hamarosan bővülni fog, a webshopunkban pedig további termékek vásárolhatóak meg. Külön öröm, hogy a két tulajdonos kizárólag a mi üzleteink polcain fogja ezeket a termékeket forgalmazni. Jelenleg a bevezetés szakaszában vagyunk, a cikkek forgalma az elmúlt rövid időszakban szépen alakul, a következő hónapok pedig arról fognak szólni, hogy minél jobban megismertessük a nőket a termékekkel és arról, hogy milyen küldetés áll mögöttük.”

A két cég tavasszal közös kampányt indított, amelynek keretein belül férfiakat kérdeztek a menstruációról:

Lead fotó: GyCs

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
Egy multinacionális cég vezetősége zseniális PR-akciónak szánta a hétközi jótékonysági munkát, ám az utolsó pillanatban meggondolták magukat, és átrakták a hétvégére – természetesen fizetés nélkül. A...
Egészség
A magas koleszterinszint világszerte milliókat érintő, csendes veszélyforrás, amely közvetlenül növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések kockázatát. Egy friss orvosi tanulmány szerint azonban egy...
Lifestyle
Az elhízás elleni harc sokszor kilátástalannak tűnik, de egy brit édesanya bebizonyította, hogy tiszta akaraterővel és az étrend teljes megváltoztatásával még kemény edzések nélkül is lehetséges a...
Egészség
A nyirokrendszer csendben végzi a dolgát, mégis nélkülözhetetlen szerepet játszik szervezetünk egészséges működésében. Ha azonban valamilyen okból romlik a nyirokkeringés vagy fokozódik a folyadék-...
Sztárok
Életének 83. évében, családja körében, békében elhunyt Szilágyi Tibor Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész. A legendás színházi ikon, filmcsillag és felejthetetlen...
Sztárok
A kiváló magyar úszónő a medencén kívül is rátalált a tökéletes harmóniára. Késely Ajna egy végtelenül őszinte, mély és érzelmes szerelmi vallomással lepte meg a követőit a közösségi oldalán, ahol...