Sztárok

Tom Cruse csapnivaló apa: sokkoló, miért taszította el magától Katie Holmesszal közös lányát

Lehet, hogy Hollywood egyik legnagyobb aranytojást tojó tyúkja, de szülőként megbukott a 60 esztendős Tom Cruise. A Top Gun sztárja hosszú évekkel ezelőtt lépett ki lánya, a tinédzserkorú Suri életéből.

Nemcsak exfelesége, de lánya életéből is kilépett

Tom Cruise 2005 tavaszán kezdett el randevúzni kolléganőjével, Katie Holmes színésznővel, majd pár hónappal később el is jegyezték egymást. Szerelmük betetőzéseként 2006-ban jött világra jelenleg tinédzserkorú gyermekük, Suri, és egy ideig úgy tűnt, a két világhíres szülő és a kislány elválaszthatatlanok egymástól. Az idill azonban nem tartott túl sokáig: Holmes és Cruise viszonya a kétezertízes évek hajnalán megromlott, a színésznő 2012 nyarán adta be a válópert, s az álompár - sokak meglepetésére - gyorsan pontot is tett a jogi procedúra végére. A gyermekfelügyeleti jogot Holmes nyerte meg, s amikor a család szétszakadt, Cruise nem csupán egykori felesége, de kislánya életéből is eltűnt, méghozzá szinte nyomtalanul. De miért döntött így a szakmájában 60 évesen is sikert sikerre halmozó - sőt kis túlzással: reneszánszát élő - filmcsillag? Lapozz: galériánkban felfedjük a szörnyű igazságot!

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Sokan talán nem tudják, de Eszenyi Enikőnek van egy nevelt lánya, Veronika, aki most ünnepli 40. születésnapját.

Leadfotó: Toni Anne Barson / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...
Sztárok
A Jonas Brothers szerint Joe Rocktábor felvételi anyaga olyan rossz minőségű volt, hogy a Disney vezetői azt hitték, valaki meg akarja viccelni őket – mégis ez indította el a testvérek világsiker...
Egészség
A délutáni szunyókálás jól eshet, de ha túl gyakran van rá szükséged, lehet, hogy a tested így jelezheti: valami nincs rendben az egészségeddel.
Home&Design
Mi lenne, ha az otthonod színe önállóan változna az évszakokkal? Joe Doucet, a New York-i tervező és feltaláló, pontosan ezen dolgozik. Az ő találmánya, a hőmérsékletre reagáló „klímafesték” új...
Lifestyle
Amint beköszönt a hűvösebb, csípősebb idő, megszaporodnak a levegőben a kórokozók. A hideg, vírusos időben megnövekedik a náthás megbetegedések és a megfázásos esetek száma, és mi segíthetne jobban...
Lifestyle
A digitális világ ma már elválaszthatatlan része a gyerekek életének – teljesen elszigetelni őket tőle nem is lehet, nem is kell. A kérdés inkább az, mennyi képernyőidő fér még bele az egészséges...