Sztárt faragott a média a kegyetlen sorozatgyilkosból: nők ezrei rajongtak ezért a sármos szörnyetegért - Fotók

Nincsenek szavak a rémtettekre, amiket Ted Bundy véghezvitt - cikkünkből a teljesség igénye nélkül te is bepillantást nyerhetsz egy sorozatgyilkos elméjébe, aki saját szavaival ismerte be a borzalmakat és motivációját is.

Brutális módon végzett áldozataival

Nagyon nehéz magyarázatot találni arra a jelenségre, amikor az emberek olyan személyekért rajonganak, akik vagy nem tettek le semmi érdemlegeset az asztalra, vagy egyenesen bűnt követtek el mások ellen – Ted Bundy tulajdonképpen mindkét kategóriába beleillik. Bár kezdetben fényes ügyvédi karrier állt előtte, ő letért a helyes útról, és egy egészen másfajta életet választott a tisztességes, becsületes helyett. Nem hogy nem csinált semmi olyat, ami elismerésre lenne méltó, szó szerint olyan tetteket hajtott végre, amelyek egyenesen hátborzongatók és szörnyűségesek – a legnagyobb bűnt követte el, amit egy ember csak tehet: mások életét oltotta ki, méghozzá megbánás nélkül. Theodore Robert Bundy Amerika leghíresebb sorozatgyilkosa, bár a „híres” szót enyhe túlzásnak érezhetjük első olvasatra – sajnálatos módon azonban Bundy nem csak hogy hírhedt helyett híres is lett, de igen népszerű is annak ellenére, hogy többször is gyilkolt. A média ugyanis olyan sztárt faragott belőle, akiért nem túlzás azt állítani, hogy emberek – főleg nők – milliói rajongtak, még azután is, hogy kiderült, valóban bűnös, emiatt pedig halálra ítélték őt. A többség még egyszerűen ekkor sem akarta elhinni, hogy Ted egy vérbeli sorozatgyilkos: voltak, akik a bizonyítékok sem voltak elegendőek ahhoz, hogy azt lássák a férfiban, aki valójában volt, méghozzá egy elvetemült rémséget, akinek a szeme sem rebbent, miközben több fiatal nőt megerőszakolt és meggyilkolt. Márpedig épp olyan nők vették védelmükbe, akik Bundy potenciális célpontjai voltak: fiatal, szép lányok, akik brutalitása ellenére művelt és kifejezetten vonzó férfiként írták le őt. Még barátai és ismerősei is úgy emlékeztek rá, mint egy jóképű és meggyőző férfira, akiről soha nem tudták volna elképzelni, hogy képes a kegyetlenségekre. Márpedig Ted Bundy „ereje” éppen ebben rejlett: remekül tudott manipulálni annak érdekében, hogy véghez vihesse gyomorforgató tetteit. Galériánkat átlapozva megtudhatod, ki is volt valójában a férfi, akiből a média felhajtásának köszönhetően sokkal inkább áldozat lett, mint gyilkos, akitől rettegni kell.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön
Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Ez a tartalom olyan elemeket is tartalmazhat, amelyek a hatályos jogszabályok kategóriái szerint kiskorúakra károsak lehetnek. Ha azt szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A javasolt szűrőprogram ide kattintva elérhető.
Lifestyle
A divat története évszázadokon át a lassú, jól elkülöníthető korszakokról szólt. A 60-as évek miniruháit a 70-es évek hippi esztétikája, a 80-as évek túlzásai után pedig a 90-es évek letisztult...
Lifestyle
Lehet a mikrohullámú sütőd tud mindent, de te csak melegítésre használod.
Lifestyle
A tanévkezdés stresszes időszak a gyerekeknek és a szülőknek egyaránt. A Bethesda Gyermekkórház hasznos útravalóval segít, hogy miként kommunikáljunk gyermekünkkel a sikeres iskolakezdés és a lelki...
Utazás
Azt hihetnénk, hogy az autók ellopása, mint bűnözési forma már kezd kikopni, de egyáltalán nem.
Lifestyle
Ha szőrös vagy tollas kedvencekkel osztod meg az otthonodat, a takarításra bizony nem ugyanazok a szabályok érvényesek, mint alapból. Nagyon nem mindegy ugyanis, milyen tisztítószereket használsz a...
Egészség
Sok diáknak nagyon nehezen megy az átállás, hogy ismét korán fog csörögni az ébresztő.