Állva tapsolta a közönség a megrendült Brendan Frasert: megannyi kudarc után a színész megkapta a legjobb férfi színésznek járó Oscart

Brendan Fraser jó pár kudarccal és mellőzöttség teli év után végre ismét révbe ért, visszatérése pedig igazi csúcssiker lett, hiszen A bálna című filmben nyújtott emlékezetes alakításáért megkapta a legjobb férfi színésznek járó Oscar-díjat. A híresség megrendülve lépett fel a színpadra, ahol könnyek között mondott beszédet.

A 95. Oscar-gála legnagyobb meglepetése

Brendan Fraser a kilencvenes évek végén, kétezres évek elején az egyik legnépszerűbb színészének számított világszerte, ráadásul nők milliói bolondultak érte, hiszen rendkívül sármos és vonzó volt. Leghíresebb alakításai Az őserdő hőse, A múmia, vagy a Bájkeverő című filmekhez köthetők, az ezredforduló után azonban látványosan hanyagolni kezdte a filmipar, emellett mentálisan és fizikailag is összetört – ráadásul, ha mindez nem lenne elég, állítása szerint 2003-ban Philip Berk, a Hollywood Foreign Press Association korábbi elnöke szexuálisan zaklatta őt. A színész ezután depressziós lett, helyzetén pedig az sem segített, hogy A múmia-film forgatása rendkívül megviselte a testét, ezért éveken keresztül kórházi kezelésekre szorult. 2022-ben azonban új lendületet kapott a karrierje A bálna című filmmel, kiváló alakításának köszönhetően pedig Oscar-díjra jelölték – amit vasárnap este át is vehetett. A közönség állva tapsolta, ő pedig megrendült beszédben mondott köszönetet. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Immáron hivatalos, melyek voltak 2022 legjobb filmjei az Amerikai Filmművészetek és Filmtudományok Akadémiája szerint.

Leadfotó: Rodin Eckenroth/Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Egy bizonyos szigetről szóló történetek évszázadok óta keringenek – egyesek azt állítják, hogy látták és meglátogatták a legendás szigetet Írország nyugati partjainál. Állítólag hétévente egy zöld...
Lifestyle
Mumtáz Mahal, a mogul császár, Dzsahán felesége 38 éves korában hunyt el, ami arra késztette férjét, hogy egy grandiózus mauzóleumot építsen a tiszteletére. India mogul birodalma a világ egyik...
Lifestyle
Aki egyszer megtapasztalja, milyen íze van egy saját kezűleg készített paradicsomszósznak, az nehezen tér vissza a bolti változatokhoz.
Home&Design
A szobanövényeid állapota sokkal inkább függ az otthoni környezettől, mint elsőre gondolnád.
Lifestyle
Miután Charles Boycott 1880-ban megpróbálta kilakoltatni több bérlőjét, az írországi Mayo megye lakói azzal vágtak vissza, hogy kiközösítették – ez vezetett a „boycott” (bojkott) kifejezés...
Lifestyle
Ugye ismerős az érzés, amikor a munkanap végén lecsukod a laptopot, de a fejedben még órákig az elintézetlen e-mailek, a sürgős feladatok és a másnapi határidők pörögnek?