Hollywood aranykorának üdvöskéje volt a szőke szépség: hiába rajongott érte a világ, sosem lelte meg a boldogságot a szerelemben

Ginger Rogers a legnagyobb hollywoodi sztárok közé tartozott, s azt is elérte, hogy többet lássanak benne a csinos szőkénél, hiszen 1940-ben elnyerte az áhított Oscar-díjat. Magánéletében azonban sosem lelt rá az igazi boldogságra…

A múlt század egyik legfényesebb csillagaként ragyogott

Virginia Katherine McMath 1911. július 16-án látta meg a napvilágot; szülei korán elváltak, s szabályszerű harcba keveredtek lányuk felügyeletéért, az apa kétszer el is rabolta őt édesanyjától – anyja végül másodszor is férjhez ment, a Rogers nevet mostohaapja után vette fel. A tánc a vérében volt, 13 évesen varietében lépett fel, egy évvel később megnyerte Texas charleston-bajnokságát, ezután pedig évekig az országot járta egy vándortársulattal, amelynek egyik tagjához 17 évesen férjhez is ment. 18 évesen már a Broadway deszkáin ropta, s hamarosan a Paramount stúdió is szerződést ajánlott neki, a sikerekhez azonban rendkívül kemény munka vezette – elmondása szerint addig gyakorolt, amíg véres nem lett a lába. Pillanatok alatt belopta magát a világ szívébe, s bár férfiak milliói rajongtak érte, csalódásból bőven kijutott neki. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Szörnyű, miket vártak el a legismertebb hollywoodi filmvállalatok egykor a női mozicsillagoktól: ha becsúszott egy baba, annak a szerződés szerint mihamarabb ki kellett oltani az életét még akkor is, ha potenciálisan életveszélyes abortuszról volt szó. Mindez Hollywood aranykorában történt, amikor is senki sem sejtette, hogy mik zajlanak a színfalak mögött…

Leadfotó: John Kobal Foundation/Getty Image

Oldalak

Fashion&Beauty
Bőrápolási rutinunkat célszerű az időjárás változásaihoz igazítanunk, a hideg idő beköszöntével például van néhány összetevő, melyeket jobb inkább messziről elkerülnünk, ha szeretnénk megőrizni...
Sztárok
Brendan Fraser ikonikus szerepe majdnem az életébe került: A múmia forgatásán olyan baleset történt vele, amelyről az orvosok később azt mondták, néhány másodpercig „technikai értelemben halott” volt...
Lifestyle
Ma különösen szerencsés energiák veszik körül a Bikát. Napi horoszkóp.
Lifestyle
Az év utolsó napjai váratlan fordulatokat hoznak az Ikreknek. Hétvégi szerelmi horoszkóp.
Utazás
Az EU-s kézipoggyász-szabályok hamarosan egyszerűbbé és átláthatóbbá válhatnak.
Sztárok
A Fred és George Weasley-t életre keltő James és Oliver Phelps először beszéltek részletesebben arról, mit éreznek a 2026-ban érkező HBO-s Harry Potter-sorozattal kapcsolatban.