43 évvel fiatalabb nő csábította el a Rolling Stones szoknyapecér énekesét: Mick Jagger fülig szerelmes a 36 éves szépségbe

Egy biztos: Mick Jagger mindig is tudta, hogyan kell kifogni a legszebb nőket, ami ezúttal is sikerült neki, hiszen a barna hajú Melanie lenyűgözően gyönyörű teremtés.

Remek ízlése van mind a zene, mind pedig a nők terén

Vajon a szerelemben tényleg nem számít a kor, hiszen az csak egy szám? Nos, mi is úgy hisszük, hogy bizonyos keretek között teljesen rendben van, ha két felnőtt ember, akik között óriási korkülönbség van, szeretik egymást, ám van az a határ, ami felett már nehéz elhinni, hogy tényleg jól működne egy kapcsolat. Úgy tűnik azonban, hogy vannak még csodák, hiszen a The Rolling Stones frontembere és énekese, Mick Jagger és Melanie Hamrick szerelme lassan 10 éve tart: ők ketten még 2014-ben ismerkedtek meg egymással, azóta pedig boldogságuk töretlen. Sőt mi több, született egy közös gyermekük is, éppen ezért nagyon úgy tűnik, hogy kettejük közt működik a dolog, és hogy Mick is végre megtalálta azt a bombázót, aki mellett végleg elkötelezi magát, akár egy életen át is. Persze mondanunk sem kell, külső szemlélőként igencsak érdekesen mutatnak egymás mellett, ami nem véletlen, hiszen 43 év van közöttük: Jagger idén júliusban kereken 80 éves lesz, míg Melanie csupán a 36. életévét tapossa. Galériánkban mutatjuk, ki az a nő, akinek sikerült maga mellé láncolnia a korábban igencsak nagy szoknyavadász hírében álló énekest!

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Szó se róla, Riko Shibata gyönyörű nő, csak hogy sokkal inkább el tudnánk képzelni az Oscar-díjas színész 32 éves fia mellett, mintsem a mozicsillag oldalán...

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
A Halak belső iránytűje ma különösen pontosan működik - olvasd el napi horoszkópod te is!
Utazás
A szakemberek szerint ez is a klímaváltozás műve az Adriánál, és más medúzafajok is kezdenek megjelenni.
Lifestyle
A többség azért nem szereti betenni a ventilátort a hálószobába, mert zavarja a hang.
Sztárok
Mi magyarok még mindig rajongunk a Columbo című sorozatért, és a készítők is tudják, hogy nehéz lenne feléleszteni a szériát Peter Falk nélkül.
Lifestyle
A nyári locsolás könnyen megdobhatja a vízszámlát, pedig nem kell minden alkalommal literszámra áztatni a kertet. Néhány egyszerű változtatással meglepően sok vizet takaríthatsz meg, és a növények...
Lifestyle
Rengeteg nyugdíjazáshoz közeledő embert kérdezi, hogy emelkedhet-e a korhatár a jövőben, és mire kell majd számítania.