13 évvel idősebb férfiba szerelmes a Magic Mike szexi színésze: évek óta rajong párjáért a sármos sztár – Fotók

Mindenkit megdöbbentett a hír, mikor Matt Bomer 2011-ben felvállalta homoszexualitását, nemsokkal később pedig össze is házasodott egy nála 13 évvel idősebb férfival.

Szenvedélyesen szeretik egymást

Matthew Staton Bomer, azaz Matt Bomer neve A nagy svindli című sorozatból, valamint a Magic Mike-ból lehet ismerős a magyarok számára: a 45 éves Golden Globe-díjas amerikai színész azonban más nagy sikerű produkcióban is feltűnt már, mégis a legnagyobb port nem tehetségével, hanem magánéletével kavarta Hollywoodban. Pedig Matt mindent megtett, hogy kivételes színészi képességei miatt legyen elismert és ismert a szakmáján belül: már középiskolás korában színészkedni kezdett, 2001-ben pedig, miután lediplomázott, egyből New Yorkba költözött, ahol egy színházban dolgozott egészen addig, míg meg nem kapta első filmes szerepét egy tévésorozatban. 2004-ben feltűnt például a Tru Calling – Az őrangyal című sorozatban is, majd egy évvel később a Légcsavar című thrillerben, 2006-ban pedig A texasi láncfűrészes mészárlás: A kezdet című filmben. Karrierje tehát szép lassan felfelé ívelt, ám sok női rajongójának szívét összetörte, amikor nyíltan felvállalta homoszexualitását…

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Legendás dalszöveg egy legendás szépségtől: Adamis Anna az a nő, akinek több Omega dalt is köszönhetünk, így nem csoda, hogy munkásságát most egy rangos elismeréssel is jutalmazták.

Leadfotó: Getty Images

Oldalak

Lifestyle
Sokan nem is tudják, de a kotyogós kávéfőző olasz találmány, de a magyaroknak is erősen a szívűkhöz nőtt.
Lifestyle
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak...
Lifestyle
Embertelen körülmények között magukra hagyott gyermekekre bukkant a Kontroll stábjának jelenlétében Anita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei védőnő, aki legutolsó munkanapján járta végig a...
Lifestyle
A fokhagyma termesztése egyáltalán nem bonyolult, néhány apró részletre azonban érdemes odafigyelni, ha igazán nagy és egészséges fejeket szeretnénk betakarítani.
Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.