Elizabeth Taylor ritkán látott unokája szemtelenül sármos férfivá érett: a 37 éves Quinn nemcsak szexi, de különleges is

Elizabeth Taylor 37 éves unokája, Quinn Tivey feltűnően jóképű férfi lett, azonban nemcsak külső adottságaival, hanem jótékony természetével is sokak szimpátiáját kivívja.

Szeret jó ügyek mellé állni

Elizabeth Taylor minden idők egyik legnagyobb hollywoodi ikonjaként, valamint a világ első valódi celebjeként vonult be a történelembe, akinek viharos magánélete éppúgy szenzációnak számított, mint színészi tehetsége, no meg persze páratlan szépsége. Különféle sztárallűrjei, valamint botrányos szerelmi kalandjai miatt a színésznőt rendszeresen összefüggésbe hozták a legszaftosabb pletykákkal, neve évtizedeken keresztül szerepelt a bulvársajtó címlapjain. Nem túlzás kijelentetni, hogy a kétszeres Oscar-díjas és Golden Globe-díjas díva a szerelem megszállottja volt: nyolcszor állt oltár elé hét különböző férfival, négy gyermeknek adott életet, ma pedig már tíz unokája és négy dédunokája van. Harmadik férjétől, Mike Todd filmproducertől 1957. augusztus 7-én született meg Liza névre keresztelt lánya, aki felnőve – édesanyjától homlokegyenest eltérő módon – eldöntötte, hogy távol tartja magát a reflektorfénytől, és civil életmódot folytat. Az immáron 61 esztendős asszony két fiúgyermeket hozott világra, akik közül az idősebbik, Quinn Tivey rendkívül sármos pasivá érett. Galériánkban megmutatjuk, hogyan néz ki napjainkban a néhai mozicsillag unokája:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Emma Ferrer az idő múlásával egyre inkább hasonlít világhírű nagymamájára, szépség tekintetében pedig már most utolérte őt.

Leadfotó: Herbert Dorfman/Corbis via Getty Images

Oldalak

Home&Design
A kád sokak számára a fürdőszoba egyik alapdarabja, egy apró helyiségben azonban könnyen kiderülhet, hogy túl sok értékes négyzetcentimétert foglal el. Ha már felújításon gondolkodsz, érdemes...
Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...