Polyák Lilla őszintén vallott válásáról: a színésznő elárulta, miért döntöttek 7 évvel ezelőtt férjével a búcsú mellett

Gyermekei érdekében döntött a válás mellett

Lilla a válása körüli időszakban is fontosnak tartotta, hogy partnerként kezelje a gyerekeket és – a maguk szintjén – mindent megbeszéljen velük. A nehéz döntést pedig miattuk hozta meg. „A döntés akkor született meg, amikor azt éreztem, hogy a gyerekeknek rosszabb, ha mi együtt vagyunk, mint külön. Sokszor mondják, hogy a gyerekek miatt össze kell tartani a családot, együtt kell maradni, mert úgy jó. De egy idő után nem jó. Mert a gyerekek mindent éreznek. Érezték a fájdalmat, a boldogtalanságot, a könnyeket, és ez egy idő után iszonyatosan ráül a lelkükre. Eljött az a pont, amikor azt éreztem, hogy már értük is kell lépni, mert ez nekik így sokkal rosszabb. Nem volt egyszerű helyzet, és előfordult, hogy ebben egyedül maradtam. Az őszinte kommunikációban hiszek, ezért korán megpróbáltam a problémákat is elmondani nekik. Ettől függetlenül elvittem őket pszichológushoz, de szerencsére néhány játékos foglalkozás után azt mondta, hogy teljes mértékben tisztában vannak a helyzettel és elfogadták azt” – tette hozzá Polyák Lilla a műsorban. Íme a teljes beszélgetés:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Aki számít Casablancában, az mind megfordul Rick kávéházában: a háború dúlta Európából Amerika felé menekülők, a rajtuk élősködő szerencsevadászok, megszállók és megalkuvók, rendíthetetlen hősök és megtört szívű szerelmesek – most tisztább hanggal és az eredeti zenével hallhatjuk a magyar változatot szombaton 14:05-kor a Dunán.

Leadfotó: TV2/Mokka

Oldalak

Sztárok
Immár kétségtelen, hogy Szoboszlai Dominik igazi világsztárrá vált, aki a nemzeti csapat sajtótájékoztatóján szokatlanul kemény, nyílt és határozott üzenettel intette intő útra a hazai...
Sztárok
Gőzerővel zakatol a Celeb vagyok, ments ki innen! legújabb évada, ahol a szélsőséges körülmények már most kihozzák a feszültséget a szereplőkből: Valkusz Milán láthatóan nehezen viseli a kiképzést.
Home&Design
A kamra sokáig az egyik legvágyottabb helyiség volt egy házban, de a modern otthonokban már nem feltétlenül csak a plusz tárolóhely a lényeg. Egy újra felfedezett, rendkívül praktikus helyiség kezd...
Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...