Fashion&Beauty

Új magyar találmány: már te is kipróbálhatod a világ első fújós dezodor utántöltő automatáját

„Csak Európában közel kétmilliárd fújós dezodor palackot dobnak ki az emberek évente. Az új alumínium előállítása rendkívül energia és költség igényes folyamat, amely óriási terhet jelent környezetünk számára. Úgy gondoltuk, hogy erre tökéletes megoldás, ha egy palackot többször is tudna használni a vásárló. Ebből született meg a Respray ötlete" – fejtette ki Réti Andor, a Respray egyik alapítója, míg társa, Zámbó Gergely hozzátette, hogy kezdetektől fogva az az alapvető céljuk, hogy minél pozitívabb környezeti hatást tudjanak elérni a kozmetikai iparágban. „Hiszünk abban, hogy a Respray projektjével el fogjuk érni, hogy a környezettudatos vásárló akár öt alkalommal is újrahasználja a palackját, ezzel negyedére csökkentve a használatból adódó CO2 lábnyomát."

fújós dezodor utántöltő automata rossmann magyar találmány Együttműködve a Rossmann csapatával, és a drogérialánc ISANA márkájával, hamarosan már több üzletben is elérhetőek lesznek a termékek – először Budapest környezetében. Ezt követően szeretnék Magyarországra, Németországra és más nemzetközi piacokra is kiterjeszteni a forradalmi megoldást, hogy minél nagyobb mértékben hozzájáruljunk egy fenntarthatóbb FMCG iparághoz!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

fújós dezodor utántöltő automata rossmann magyar találmány

„Büszkeség és egyben nagy mérföldkő számunkra, hogy a világon egyedülálló dezodor újratöltő automata hamarosan bekerül az üzletünkbe. A Respray Solutions remek csapat, akiket öröm támogatni, mindemellett pedig saját fenntarthatósági törekvéseinket is szolgálja ez az automata. Azon leszünk, hogy minél inkább ösztönözzük vásárlóinkat a használatára" – hangsúlyozta Flórián László, a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatója.

Fotók: Rossmann

Oldalak

Fashion&Beauty
Egészség
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
Lifestyle
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
Lifestyle
Az elhagyatott épületek felfedezése, azaz az urbex egyre nagyobb népszerűségnek örvend Magyarországon, a műfaj legújabb szenzációja pedig egy rejtélyes, fordulatos múltú budai villa, amely az egykori...
Lifestyle
Gondoltad volna? Nem kell drága vegyszerekhez nyúlni, ha rozsdafoltot találsz a lakásban – a megoldás lehet, hogy már most is ott lapul a konyhádban.
Utazás
Egyre több nő dönt úgy, hogy kísérő nélkül fedezi fel a világot, a legfrissebb nemzetközi rangsor szerint pedig kontinensünk északi és központi országai nyújtják ehhez a legbiztonságosabb és...
Sztárok
Nyolc hónapnyi együttélés után teljesen elhidegült egymástól Stohl András és Kiss Kriszta; A Nagy Ő egykori győztesét rendkívül váratlanul érte és mélyen bántja a színész határozott, teljes...