Sztárok

Nem csak a húszéveseké a világ: 93 esztendősen nősült meg az Apollo-11 legendás űrhajósa

Az asztronauta, aki 1969-ben a Holdon is járt, harminc évvel fiatalabb szerelmével kelt egybe.

"Olyan izgatottak vagyunk, mint az otthonról elszökött tinédzserek"

Kilencvenhárom esztendős korában nősült meg az Apollo-11 legendás űrhajósa, Buzz Aldrin, aki 1969-ben a Holdon is járt. Az idős asztronauta 30 évvel fiatalabb élettársáva, Anca V. Faurral kötötte össze az életét.

"Örömmel jelentem be, hogy régi szerelmem és társam, dr. Anca V. Faur és én összeházasodtunk. Egy kis zártkörű szertartás keretében léptünk szent házasságra Los Angelesben, és olyan izgatottak vagyunk, mint az otthonról elszökött tinédzserek" - írta Twitter-oldalán az élemedett kora ellenére a közösségi médiában is aktív híresség, aki egyébként a 93. születésnapján házasodott össze Faurral.

Aldrin volt Neil Armstrong után a második űrhajós, aki 1969. július 21-én a Holdra lépett. Nemcsak űrhajósként, de vadászpilótaként és mérnökként is tevékenykedett, sőt légierő-parancsnok is volt. Anca V. Faur már az egykori asztronauta negyedik felesége: Alderin korábban Joan Ann Archer (1954–1974), Beverly Van Zile (1975–1978) és Lois Driggs Cannon (1988–2012) férje volt - írja szócikkében a magyar nyelvű Wikipédia.

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Leadfotó: Mike Marsland / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Lifestyle
Otthonunk takarítása segít távol tartani a bektériumokat, és a rendszeres takarítással megszabadulhatunk az allergénektől, morzsáktól, piszoktól és mindenféle apró szennyeződéstől. Csakhogy nincs...
Lifestyle
Senkinek sem jó érzés, ha megütik – pláne akkor nem, ha a saját gyereke kezd el csapkodni, lökdösődni vagy kezet emelni másokra, esetleg magukra a szülőkre. Bár szinte nincs is olyan gyerek, aki ne...
Sztárok
Cindy Crawford a hatodik X-hez közelítve is még rendkívül üde és fiatalos, amit nem csupán a jó genetikának, hanem a tudatosságnak is köszönhet.
Lifestyle
Nálad mi tartozik a konyhai nagytakarítás fogalomkörébe? A tűzhely, a konyhapult, a szekrények és minden apró szeglet kisuvickolása mellett vajon hányszor pucolod ki konyhai kisgépeidet – például az...
Fashion&Beauty
Ha már próbáltál mindenféle arckrémet, de mégsem látod azt a „friss, üde” hatást a tükörben, lehet, hogy hiányzik a rutinodból egy apró, de nagyon fontos lépés. Ez pedig nem más, mint a hámlasztás –...
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.