Mindenki tudott a leszbikus viszonyairól: fűtötte a vágy a legendás énekesnőt, hol férfiakkal, hol nőkkel bújt ágyba

Minden idők egyik legmeghatározóbb blues-énekesnője, Janis Joplin jelentős életművet hagyott maga után, rövid, de annál intenzívebb pályafutása pedig nagy hatást gyakorolt a kultúrára. Szabadon élt, és szabadon is szeretett, partnereit gyakran váltogatta, akik között nemcsak férfiak, hanem nők is voltak zömmel.

Vad szerelmi élet

Janis Joplin 1943. január 19-én született Texasban, ahol sosem érezte magát igazán jól: az iskolában kiközösítették, az egyetemen a „legcsúnyább fiúnak” csúfolták, éppen ezért minél hamarabb szabadulni akart a szülővárosából. Noha tehetsége korán megmutatkozott, a zene egészen kamaszkoráig másodlagos volt számára – 1961-ben kezdett énekelni a helybéli mulatókban, ahol végzetes kapcsolata is elindult az alkohollal. Ekkoriban még kacérkodott a folkzenével és a countryval is, ám hamarosan a blues bűvkörébe került, különösen a tragikus sorsú Bessie Smith és a börtönviselt Leadbelly volt rá nagy hatással. Amikor pedig végre lehetősége nyílt rá, összecsomagolt és meg sem állt a napfényes Kaliforniáig, ahol óriási kalandok, élmények és sikerek vártak rá. Részletek a galériában!

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Vincent Price korának egyik legkeresettebb színésze volt, ám magánélete is legalább annyi pletykát szolgáltatott az embereknek, mint kiválósága a mozivásznon.

Leadfotó: Chris Walter/WireImage/Getty Images

Oldalak

Home&Design
Az ősz beköszöntével nemcsak a ruhatárunk, hanem az otthonunk is új színekre és textúrákra vágyik. Mutatjuk, mely árnyalatok, anyagok és formák hódítanak idén, ha igazán trendi enteriőrt szeretnél.
Sztárok
Diana hercegné öccse, Charles Spencer könyvet írt a nővéréről, amelyben a halála körüli pletykákat is érintette.
Lifestyle
Kevéssé köztudott, de Fásy Ádám karrierje a vendéglátóiparban indult, ahol a ranglétra legalsó fokától a vezérigazgatói posztig jutott, szenvedélyét pedig a mai napig saját receptoldalán éli meg.
Sztárok
Molnár Attila, azaz DESH lett az Európai Unió legsikeresebb helyi előadója egy friss zeneipari jelentés szerint, miközben a magyar slágerlistákat egyedülálló módon uralja, és már a Puskás Arénás...
Sztárok
Bár a brit sajtó elleni pereskedések és a dollármilliós luxuskiadások jelentős vagyont emésztenek fel, Harry herceg és Meghan Markle a sajtóperek, ingatlanok és vállalkozások hálójában továbbra is...
Egészség
Ha fogyni szeretnél, nem feltétlenül kell drága és különleges alapanyagokat vásárolnod: egy méltatlanul elfeledett köret is sokat segíthet abban, hogy hosszabb ideig jóllakottnak érezd magad.