Lifestyle

Egy évvel eltűnése után került meg a család németjuhásza: hihetetlen, hol akadtak a nyomára

Egyik napról a másikra nyoma veszett

Sandra arra gyanakszik, hogy egy, a család házának közelében dolgozó építőmunkás vihette magával a kutyáját. A nő úgy nyilatkozott, tavaly egy nagyszabású építkezés zajlott a környéken, a rendkívül barátságos, ugyanakkor módfelett kíváncsi Zeppelin pedig sokat sertepertélt arrafelé. Sandra elmondása szerint a németjuhász gyorsan összebarátkozott az építkezésen dolgozó munkásokkal, de aztán mindig hazament, vagy megvárta, míg a nő érte ment és hazavitte. Csakhogy Sandra egy nap sehol sem találta a négylábút.

A család egyetlen pillanatig sem tétlenkedett: rögtön szórólapokkal árasztották el a környéket, de a közösségi médiában is órási erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy Zeppelin nyomára leljenek. Sajnos a kitartás sokáig nem hozott eredményt, Sandra és családja pedig remények és kétségek között őrlődve töltötte az elkövetkezendő tizennégy hónapot. Nemrég azonban kiderült, hogy Zeppelin egy, a Sacramentótól 2500 kilométerre található kansasi Louisburgban időzik. Sandrát egy nő hívta fel a városból, Zeppelin ugyanis beszökött a kertjébe. O'Neill, aki először szinte szólni sem tudott a meglepetéstől, autóval ment el kedvencéért. Az idei karácsonyt végre újra együtt tölthették.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Talán eddig is tisztában voltál azzal, hogy milyen hihetetlenül sokoldalúak a kutyák! De tudtad, hogy képesek kiszagolni a hazugságot?

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Home&Design
Egy friss kutatás szerint sok otthon levegője főzés közben olyan mértékben szennyeződhet, amely már egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Lifestyle
Amikor a hosszú élettartamról és a halálozási arányt befolyásoló tényezőkről van szó, általában az olyan alapvető életmódbeli dolgok kerülnek előtérbe, mint a rendszeres testmozgás és az egészséges...
Lifestyle
A szervezet tápanyaghiány esetén elsőként a létfontosságú belső szervek működését igyekszik fenntartani, így a vitaminok és ásványi anyagok szintjének csökkenése leghamarabb a hajunkon és az...
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...
Fashion&Beauty
2026 őszén nem más, mint a piros farmer tér vissza a divatba, és az idei őszi-téli szezonban ráadásul teljesen más arcát is mutatja meg. Ez az élénk szín elsőre sokakat elriaszthat, ám néhány ügyes...
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.