Kudlik Júlián egyszerűen nem fog az idő vasfoga: a műsorvezető 77 évesen is ragyogóan fest, jó pár évet letagadhatna korából

2022. december 8-án este a budapesti Thália Télikertben tartott díjátadó ünnepségen az újságírót és televíziós műsorvezetőt, Kudlik Júliát Sára-Csoóri Életműdíjjal tüntették ki.

Ő volt a magyar televíziózás nagyasszonya

Mint ahogyan arról korábban mi is beszámoltunk, Kudlik Júlia, a hazai televíziózás egykori emblematikus arca ma már civilként éli nyugdíjas éveit, és még a saját szomszédai is csak keveset tudnak róla, teljesen elvonult a nyilvánosság elől. Pedig anno óriási hírességnek számított idehaza: 1965-től egészen 1966-ig ő vezette a Delta című tudományos híradót, műsorvezetője volt továbbá három alkalommal a Táncdalfesztiválnak, valamint számos népdal- és népzenei vetélkedőnek is. A Magyar Televíziót nemzeti esteken, külföldi eseményeken is képviselte, így járt például Vietnámban, Kubában, Svédországban, Lengyelországban, Norvégiában, Bulgáriában, Berlinben, Havannában és Romániában is, így nem túlzás azt állítani, hogy Kudlik mögött rendkívül termékeny és sokrétű szakmai életmű áll, azonban a televíziók képernyőjén már évtizedek óta nem láthatjuk őt, pedig ő volt a magyar televíziózás nagyasszonya. Magánélete mindeközben remekül alakult: Kudlik Júlia 40 éven át volt Szűcs László felesége, akivel boldog házasságban éltek, így nem meglepő, hogy a férfi halála komoly törést jelentett az életében. 2006-ban láthattuk őt utoljára képernyőn, aztán teljesen elvonult a nyilvánosság elől, saját állítása szerint már a tévét sem kapcsolja be, egyedül él egy szentendrei lakóparkban, régi barátait, kollégáit és ismerőseit nem engedi közel magához. A minap azonban tiszteletét tette a díjátadó ünnepségen, ahol Életműdíjjal tüntették ki, így vethettünk egy pillantást arra, hogy Kudlik bizony 77 évesen is csodálatosan fest, mintha egy percet sem öregedett volna azóta, hogy utoljára láttuk őt.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kudlik Júlia

Lapozz, mutatjuk!

Fotó: Fortepan / Szalay Zoltán

Oldalak

Lifestyle
Egy új telefon ára önmagában is sokat elárul arról, mennyire számít luxuscikknek egy készülék, de még beszédesebb, ha azt nézzük meg, hány napot kell érte dolgozni. Egy friss számítás most azt...
Lifestyle
A párodat imádod, jól működik az intimitás, a mindennapok azonban valóságos verbális háborúkkal telnek? Nos, a jelek szerint a gond, lehet, hogy a csillagokban keresendő.
Sztárok
Greta Scacchi a nyolcvanas és kilencvenes évek egyik legkülönlegesebb szépségű európai filmsztárja volt, aki nemcsak külsejével, hanem tehetségével és merész szerepválasztásaival is maradandó nyomot...
Lifestyle
A nagyszülőknek gyakran van igazuk - már csak a tapasztalataik alapján is. De akadnak olyan bölcsességek nagyiéktól, amiknek semmi alapja.
Utazás
A repülés világa mindig is lenyűgözte az embereket, sokan kíváncsiak a pilóták és légiutaskísérők zárt világára. Majoros Mirtill légiutaskísérő és influenszer most lerántotta a leplet az egyik...
Lifestyle
Az Ikrek egy őszinte vallomásnak is szem- és fültanúja lehet a mai napon - olvasd el napi horoszkópodat te is!