Utazás

Hétvégén sem lesznek kegyesek hozzánk az égiek: a legpocsékabb novemberi időjárásban lesz részünk vasárnapig

Csapadékban, ködben és szélben sem lesz hiány.

Ritkán bújik elő a nap a hétvégén

Video Kulisszatitkok Solti Ádámtól: Őszintén beszélt a munkáról és a magánéletről

Ma a borult északkeleti, keleti részeken lassan szakadozgat a felhőzet, és inkább csak rövid időre bújhat elő a nap. Másutt többórás napsütésre számíthatunk az időszakosan megnövekvő felhőzet mellett. Számottevő csapadék napközben nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között valószínű, a felhősebb északkeleten mérhetjük az alacsonyabb értékeket.

Szombat hajnalra sokfelé képződik köd, amely napközben ritkul, de erősen felhős vagy borult, párás idő lesz a jellemző, csak helyenként süthet ki néhány órára a nap. Előfordulhat szitálás, néhol gyenge eső, éjjel ónos szitálás. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon megélénkül, Sopronnál egy-egy erős lökés is lehet. A minimum-hőmérséklet -3 és +4, a maximum-hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

Vasárnap napközben általában javulnak a látási viszonyok, de kevés helyen süthet ki a nap, inkább rétegfelhős, párás idő lesz a jellemző. Estétől ismét többfelé képződhet köd. Helyenként előfordulhat szitálás, gyenge eső (utóbbi főleg északkeleten), hajnalban esetleg ónos szitálás. Az északi szél a Dunántúlon néha megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -3 és +4 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű - írja előrejelzésében az OMSz.

Fotó és leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Több mint húsz év telt el Angelina Jolie és Billy Bob Thornton botrányoktól övezett házassága óta, ám a színész ma sem fogja vissza magát, ha egykori feleségéről van szó.
Fashion&Beauty
A ragyogó, makulátlan bőr ígérete sokakat csábít arra, hogy egyszerre több hatóanyagot kenjenek magukra – pedig a túl sok jó is árthat.
Fashion&Beauty
Ha úgy érzed, a bőröd elvesztette a fényét, megjelentek a sötétebb foltok, vagy egyszerűen csak hiányzik az a „friss ragyogás”, amire mindenki vágyik, van egy egyszerű megoldás: a C-vitamin.
Sztárok
Kevés arc ivódott be annyira egy egész generáció emlékezetébe, mint a Kinder csoki csomagolásán mosolygó kisfiúé – pedig a gyerekkori portré mögött álló Matteo Farneti mára felnőtt férfi lett.
Lifestyle
Növényt ültetni, gondozni és nevelhetni szép dolog, és több szempontból hasznos is. Azt viszont nem mondanánk, hogy mindig egyszerű feladat, hiszen sokszor előfordul, hogy hiába igyekszünk életben...