Lifestyle

DNS-tesztet csináltatott a fiatal lány, torokszorító titokra jött rá a származását illetően - azonnal hátat fordított a szüleinek

Az orvosok genetikai rendellenességet fedeztek fel nála egy vizsgálat során, ezért kezdett arra gyanakodni, hogy valami nem stimmel a származásával kapcsolatban.

Nyugtalanító kétely kezdett érlelődni a szívében

Szörnyű kétely kerített hatalmába egy fiatal lányt, miután ritka genetikai rendellenességet fedeztek fel nála az orvosok - számolt be róla a Mirror. A szakemberek közölték az ifjú pácienssel, hogy a jelenség sajnos öröklődik, vagyis a lány egyik szülőjére biztosan jellemző ugyanez a genetikai rendellenesség. Amikor hősnőnk gyanútlanul azt tudakolta az édesanyjától és az édesapjától, hogy tisztában vannak-e az orvosok által elmondottakkal, a két ember határozottan tagadni kezdett. Sőt, arra biztatták a fiatal lányt, hogy keressen fel egy másik klinikát, a szakemberek ugyanis valószínűleg tévedtek. Gyermekük megfogadta a tanácsokat, de ez sem segített a helyzeten, ugyanis egy másik vizsgálat esetében is ugyanazt az eredményt kapta, mint korábban. Ekkor kezdett arra gyanakodni, hogy a szülei esetleg becsapták. Mivel úgy érezte, abszolút nincs semmi veszítenivalója, az interneten keresztül rendelt magának egy DNS-tesztet, hogy egyszer és mindenkorra pontot tegyen a különös történet végére. Nem is sejtette, hogy a legfájdalmasabb pillanatok még mind-mind előtte állnak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, most fogsz csak padlót fogni a történettől!

Oldalak

Lifestyle
Lifestyle
A gyanútlanul elkövetett, rutinszerű konyhai mozdulat mögött komoly lakástűz és áramütés veszélye leselkedik. Mutatjuk, miért kockáztatja az életét az, aki rázással takarítja a pirítóját.
Utazás
A júniusi iskolai szünet kezdetével hivatalosan is elstartolt a főszezon. Bár a gazdasági nehézségek miatt idén sokan óvatosabbak, találtunk egy pénztárcabarát, tömegmentes földi paradicsomot.
Sztárok
Három éve hiába próbáltak többször is mentőt hívni a lányai Gálvölgyi Jánoshoz - a Femcafe értesülései szerint négy embert állítanak bíróság elé az ügyben.
Lifestyle
A világ élelmiszer-termelése soha nem látott kihívásokkal néz szembe, és egyre több szakértő figyelmeztet arra, hogy olyan termékek is veszélybe kerülhetnek, amelyeket ma még természetesnek veszünk....
Utazás
A tikkasztó, kora nyári kánikulát pillanatok alatt törhetik meg a heves, jégesővel kísért viharok a HungaroMet előrejelzése szerint. A meteorológusok nyolc vármegyére léptettek életbe elsőfokú...
Fashion&Beauty
Letícia királyné ismét bebizonyította, miért tartják Európa egyik legstílusosabb uralkodójának. A spanyol előkelőség egy kifinomult, hófehér csipkeruhában jelent meg XIV. Leó pápa spanyolországi...