Egészség

Szűrés, most! – Közérthetően a mellrákról és a szűrés fontosságáról

Az idejében felfedezett korai stádiumú mellrák az esetek döntő többségében jó eséllyel, eredményesen gyógyítható lehet. Magyarországon nagyságrendileg évente 2100-2200 emlőrákos beteg hal meg (Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján, a két nemnél együttesen 2010 és 2019 közötti időszakban).

Hazánkban alacsony az emlőszűrő programban a résztvevők aránya

A statisztikák alapján hazánkban több európai országhoz hasonlóan alacsony az emlőszűrő programban a résztvevők aránya (az Eurostat 2018-as adatai alapján az 50 és 69 év közötti nők körében vizsgálva). A Pfizer hisz abban, hogy ezen a helyzeten lehet és kell is változtatni, és ennek az egyik legfontosabb eszköze a felvilágosítás. A Szűrés Most címen elindított weboldalnak ez a fő célkitűzése. Az ingyenes népegészségügyi szűrőprogramok keretében Magyarországon több mint 20 éve elérhető a kétévenkénti mammográfiás szűrővizsgálat, amelyre évről évre több ezer nő kap meghívót a 45-65 év közötti korosztályból.

Jelenleg a mammográfiás szűrővizsgálat a tudományosan igazolt eljárás

A kétévenként elérhető mammográfiás szűrővizsgálat jelenleg az egyetlen, tudományosan igazolt eljárás az átlagos rizikójú nők szűrésére, a korai stádiumú emlőrák időben történő felfedezésére és ezáltal az emlőrák okozta halálozás csökkentésére. Ingyenes, az adminisztrációval és az öltözőben eltöltött idővel együtt sem vesz 20 percnél többet igénybe. Mindezek ellenére Magyarországon a 45 és 65 év közötti korosztályból a nők fele sem él a kétévenként felkínált térítésmentes mammográfiás szűrés lehetőségével.

Az Eurostat adatai szerint 2017-ben nagymértékben eltért a tagállamok között azoknak az 50-69 év közötti nőknek az aránya, akik az előző két évben mellrákszűrésen (mammográfiás vizsgálaton) vettek részt. Míg négy tagállam 75%-os vagy annál magasabb mellrákszűrési arányról számolt be - Dánia (82,1%), Finnország (81,9%), Hollandia (78,2%), Egyesült Királyság (75,1%), addig nyolc tagállamban 50% alatti volt az emlőrákszűrési arány. Ezek közé tartozott Magyarország is, ahol az érintett korosztálynak mindössze a 41,4 százaléka élt a szűrés lehetőségével.

mammográfia vizsgálat szűrés

A pandémia alatt kétszer is felfüggesztették a szűrést

A koronavírus-járvány rontott a helyzeten: a szervezett emlőrákszűrést a világjárvány miatt kétszer felfüggesztették. Ennek eredményeként a mammográfiás vizsgálatok száma ezen időszakban csökkent. Az Európai Rákinformációs Rendszer (ECIS) statisztikái szerint 2020-ban csak az EU 27 tagállamában több mint 350 000 új mellrákos esetet diagnosztizálnak, ami a nőknél diagnosztizált összes új rákos megbetegedés közel harmada (29%).

A daganatos betegségekre, így a mellrákra is igaz, hogy kialakulásában számos tényező szerepet játszhat, és általában nincs olyan faktor, ami egymagában felelőssé tehető. Az időben és korai stádiumban felismert mellrák jó eséllyel, eredményesen gyógyítható lehet. Ezért érdemes hangsúlyozni a rendszeres mammográfiás szűrővizsgálat és a rendszeres nyugodt körülmények között elvégzett önellenőrzés jelentőségét.

Fontos a rendszeres ellenőrzés

Nagyon fontos, hogy minden felnőtt nő, függetlenül attól, hány éves, szült-e már, vagy esetleg a menopauzán is túl van, rendszeresen ellenőrizze a melleit. Ugyanakkor az önellenőrzést önmagában nem tekinthetjük szűrővizsgálatnak.

A Pfizer hisz abban, hogy a mellrák korai felismeréséért közösen is tehetünk azzal, ha széles körben mélyítjük az ismereteket, többek között

  • a mellrák kockázatairól,
  • a mellrák tüneteiről,
  • a rendszeres, nyugodt körülmények között elvégzett önvizsgálatról
  • és arról, hogy miért menjenek el a nők mellrák szűrővizsgálatra.

A Pfizer által elindított Szűrés Most weboldalon mindezekről a témákról találhatnak közérthető információkat a látogatók. Az általános tájékoztatás mellett a nők a saját korcsoportjukra – 25-45, 46-65 és 65 éven felüliek – vonatkozóan néhány fontosabb tudnivalóról is olvashatnak.

A Szűrés Most oldal célkitűzésének tekinti, hogy szakmailag megalapozott információkkal segítse eligazodni a nőket a mellrákkal kapcsolatos információk tengerében.

A weboldal célja az is, hogy a felvilágosítás mellett a nők széles körében erősítse az egészségtudatosságot is. Ezért arra biztatja látogatóit, hogy osszák meg a tudást minél több nővel, aki fontos a számukra, legyen az a lányuk, az édesanyjuk, a nagymamájuk vagy éppen a barátnőjük.

Pfizer Gyógyszerkereskedelmi Kft. I 1123 Budapest, Alkotás u. 53. MOM Park „A” épület
Tel: 06 1 488-3700 www.pfizer.hu PP-IBR-HUN-0211
Anyag lezárásának dátuma: 2022.10.27.

Lead fotó, fotó: Pexels /Leeloo the First, Arina Krasnikova/

Oldalak

Egészség
Home&Design
A megfelelő színválasztás szó szerint átformálhatja a tereket – a lakberendezők szerint bizonyos árnyalatokkal még a legapróbb helyiségek is nagyobbnak és hívogatóbbnak tűnhetnek.
Lifestyle
Egy illat, ami egyszerre megnyugtatja a lelked és felfrissíti a tested, és még a bőröd is hálás lesz érte? Bizony, van ilyen, ez nem más, mint a citromfűolaj. Nyugtat, felfrissít, regenerál és ápol,...
Lifestyle
Összességében a pizza újramelegítése valóban kényes feladat, de egy kis odafigyeléssel és a megfelelő technikával meglepően jó eredmény érhető el – ha tehát legközelebb a hűtőben lapul néhány szelet...
Sztárok
Január 26-án 21:20-tól elindul a TV2 vadonatúj, saját fejlesztésű reality-je, Eskü, megváltozom! - Aurelio, címmel. A formátum hamarosan látható epizódjaiban a bajai fenegyerek, Aurelio Onorato...
Sztárok
Egy gyerekbútor érkezett a Kincsvadászokba, ami az 1900-as évek elejéről származik, viszont volt egy jellegzetes szaga is.
Sztárok
Aranyos pillanatot lehetett kiszúrni Katalin hercegné és legidősebb gyermeke, György herceg között, melynek köszönhetően kiderült, hogyan szólítja édesanyját az ifjú trónörökös.