Kegyetlenül bánt Einstein az első feleségével – szomorú sors jutott neki

Einstein szülei nem kedvelték Mileva Marićot

Mileva Marić 1875-ben született Szerbiában. Fiatal diákként gyorsan az osztály élére került. Osztálytársai szerint Marić csendes, de zseniális tanuló volt. Később ő lett az ötödik nő a Politechnikai Intézetben, aki fizikát tanult. 1900-ban - mikor diplomáztak - Mileva Marić magasabb osztályzatokat kapott, mint Albert Einstein, mégsem ment át a szóbelin, így nem kapott diplomát. Einstein pedig hiába szerzett diplomát, nem kapott munkát. A szerelmesek összeházasodtak, és közösen végeztek kutatásokat, ám az első publikációban csak Einstein neve szerepelt, aki azt mondta Marićnak, hogy csak akkor veheti feleségül, ha már van munkája. De a családja is határozottan ellenezte a kapcsolatot.

„Mire 30 éves leszel, már öreg dög lesz” – írta Einstein édesanyja – mert Marić csaknem négy évvel volt idősebb nála. Einsteinék nem akarták, hogy egy szerb értelmiségi csatlakozzon a családjukhoz.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Aztán váratlanul Marić terhes lett. Ám Einstein még mindig nem volt hajlandó feleségül venni, amíg nem kapott állást.

Lapozz tovább!

Oldalak

Lifestyle
Nyáron nem ritka, hogy egyre több pók bukkan fel a lakás különböző pontjain. Mielőtt vegyszerekhez nyúlnál, érdemes megismerni egy olyan növényt, amelynek illatát állítólag nem kedvelik ezek a...
Sztárok
Alig pár hete adott életet kisfiának Nemes Anna: az ATV népszerű műsorvezetőjét élete első, édesanyaként ünnepelt születésnapján pedig igencsak lenyűgözte a párja.
Utazás
A rolleres iszonyatos tempóban haladt, és majdnem elsodorta Orsi gyerekét is.
Sztárok
Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai first lady ritkán beszél a sminkelési rutinjáról, néhány korábbi...
Lifestyle
Vírusként terjed a TikTokon a házaspár videója, akik kutyáikkal együtt cserélték le a huzatokat az ágyukon.
Lifestyle
A Szűznek a Nap energiája segít abban, hogy ne csak dolgozzon, hanem élvezze is az apró sikereket. Olvasd el te is napi horoszkópodat!