Egy éve nincs közöttünk Venczel Vera: ilyen gyönyörű volt fiatalon a csodálatos színésznő – fotók

Venczel Vera egy évvel ezelőtt távozott az élők sorából: az elismert és sokak által szeretett színésznő hatalmas űrt hagyott maga után, hiszen felejthetetlen alakításaival örökre belopta magát a közönség szívébe. A Jászai Mari-díjas művésznő nagyon fiatalon került a pályára, elbűvölő szépségével pedig pillanatok alatt megbabonázott mindenkit.

Szomorú évforduló

Venczel Verát pesthidegkúti otthonában, szerettei körében érte a halál 2021. október 22-én: a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja kivételes tehetség volt, nevéhez pedig számos emlékezetes alakítás és legendás szerep fűződik – elég csak az Egri csillagokra, az Isten hozta, őrnagy úr! vagy a Kárpáthy Zoltán című kultikus filmekre gondolni. Férje, Czapp György formatervező és ismert grafikus – aki közös otthonukban őrzi a művésznő hamvait – tavaly elárulta: szeretett felesége az utolsó napokban már nagyon rossz állapotban volt, évek óta küzdött betegséggel. Galériánkban a Vígszínház 125 éves történetének meghatározó színésznőjére, a magyar színház- és filmművészet felejthetetlen alakjára emlékezünk fiatalkori fotóival:

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A legendás művésznő halálhíre az egész országot megrázta. A közösségi oldalakon sorra jelentek meg a búcsúzó bejegyzések.

Leadfotó: MTI/ Komka Péter

Oldalak

Sztárok
Soma Mamagésa megható és őszinte bejegyzésben emlékezett meg a 29. házassági évfordulójáról, elárulva a különleges belső sugallatokat, a szigorú szabályokat és a hosszú, boldog párkapcsolat szellemi...
Lifestyle
Hatalmas társadalmi és politikai felháborodást váltott ki Madridban egy 87 éves nyugdíjas asszony drámai kilakoltatása, amely rávilágított az egekbe szökő bérleti díjakra és a spanyol lakhatási...
Lifestyle
A diétázók körében valóságos forradalmat robbantott ki a rizspapír, amely mindössze 20 kalóriás lapjaival teljes mértékben képes kiváltani a szénhidrátdús kenyérféléket, miközben ellenállhatatlanul...
Sztárok
Hajnóczy Soma kétszeres bűvészvilágbajnok egy rendkívül összetett, pszichológiai alapú gondolatolvasó trükkel nyűgözte le a Nobel-díjas írót, Krasznahorkai Lászlót, aki szinte szóhoz sem jutott a...
Lifestyle
Tapasztalt légiutas-kísérők meglepő őszinteséggel vallottak a repülőgépek fedélzetén található víztartályok higiéniai állapotáról, ami miatt a személyzet jelentős része inkább teljesen elkerüli a...
Lifestyle
A konyhai eszközök közt van egy darab, amely szinte minden háztartásban megtalálható, mégis alig akad, aki valóban tudja, mire szolgál: ez a spagettikanál.