Kamilla újabb drasztikus lépést fontolgat: a királyné következő húzása sokakat felháboríthat majd, ilyenre még nem volt példa

Királynőként hivatkozna magára

Kamilla a királyi szakértők szerint arra készül, hogy eddigi megszólításából, ami nem más, mint a Queen Consort, lehagyja majd a Consort szót: mostani megnevezése magyarul annyit tesz, hogy a király hitvese, ha azonban elhagyja majd az apró szócskát, akkor királynőnek kell őt hívni. Márpedig mint azt jól tudjuk, ő nem királynő, ahogyan például Erzsébet volt: a király hitvese/királyné megnevezés arra utal, hogy címét Kamilla házasságán keresztül szerezte meg, királynőnek azonban azt a nőt szokás nevezni, aki a trónon ül és hatalommal bír. Kamilla viszont tudvalevő, hogy az előbbi kategóriába tartozik, ergo ő csupán Károlynak köszönheti rangját, így csak szimbolikus hatalommal bír, szuverénnel nem, így a királynő megszólítás sem illetné őt meg az eddigi szokások és hagyományok szerint. Peter Hunt királyi szakértő azonban úgy véli, amint jövő májusban megkoronázzák Károlyt, Kamilla felveszi majd a királynői rangot, hitvesi címét pedig csak azért viseli kitartóan most még, hogy a nép és a közvélemény ne háborogjon. „Kamilla megkoronázása egészen rendkívüli pillanat lesz, hiszen férje után őt is felkenik majd. Ezek után szinte biztos, hogy Károly felesége máshogy fog magára hivatkozni, és mindenkinek máshogy kell majd hívni őt, mint most” – fejtette ki véleményét Hunt.

Az újdonsült királyné még csak pár napja élvezheti vadonatúj szerepét, azonban már most tudja, miket szeretne átalakítani az eddigi rendszerben, ami Erzsébet királynőnél 70 éven át működött.

Leadfotó: MTI/AP/Reuters Pool/Toby Melville
Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Oldalak

Keselyű sorozat
Október 17-én debütált a TV2 csatornáján a Keselyű című minisorozat, amely azonnal hatalmas sikert aratott.
Sztárok
A legendás énekes egykor fülig szerelmes volt a gyönyörű, szőke modellbe, aki a nyolcvanas években férfiak millióinak szívét dobogtatta meg, ma pedig már boldog nagymamaként éli mindennapjait.
Fashion&Beauty
A legmenőbb divatrajongók régóta tudják a titkot, és a fagyos hónapok beálltával gátlások nélkül válogatnak a férfikollekciók alapdarabjai között, mert tudják, hogy mennyire jól jön a nőknek is.
Home&Design
Most már beindul a kemény tél, és nem mindegy, hogyan állítjuk be a fűtést a házban.
Lifestyle
Évente mintegy 160–170 ezer forintot dob a kukába egy négytagú magyar család az ételpazarlással. Bár Magyarország az uniós átlaghoz és a korábbi évekhez képest is javuló tendenciát mutat, a...