Kamilla újabb drasztikus lépést fontolgat: a királyné következő húzása sokakat felháboríthat majd, ilyenre még nem volt példa

Kamilla pengeélen táncol, már ami a brit embereket illeti, hiszen a királyné a király hitveseként olyan dolgokat is megtehet, amiket korábban nem, ez pedig sokaknak egyáltalán nem tetszik, ahogy valószínűleg a következő lépését is bicskanyitogatónak tartják majd páran…

Gyökeres változások léphetnek életbe

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Erzsébet halálával fia, Károly lett a király, felesége, Kamilla pedig a királyné, habár a koronázásra majd csak a jövő évben kerül majd sor, ám addig is ők ketten uralkodnak az országban. Azt mindenki tudta és várható is volt, hogy Erzsébet helyét Károly veszi majd át a trónon, az emberek azonban abban bíztak, hogy Kamilla nem jut majd nagyobb szerephez az irányításban, mint amennyit szerintük megérdemel, azaz mondhatni elég keveset – nos, ez nem egészen így lett, ugyanis a király hitveseként bizony sok mindenhez joga van, habár jelentős döntéseket csak Károly hozhat, és az ő engedélye nélkül semmi nem is történhet. Nemrégiben kiderült, hogy Kamilla ennek ellenére vagy éppen ezt figyelembe véve drasztikus lépésre készül: a királyné felrúghatja Erzsébet egyik legősibb hagyományát azzal, hogy az általa elavultnak vélt udvarhölgyek egész pozícióját és az azzal járó feladatköröket is eltörölné és megszüntetné első intézkedéseként a monarchia modernizálása érdekében. Márpedig Kamilla nem csupán erre készül, keze ugyanis messzebbre is elér hatáskörének köszönhetően: a királyi család szakértői szerint Károly neje rangját és titulusát is megváltoztatja majd abban a percben, ahogy férje fejére rákerül a korona.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Lifestyle
Az egekbe szökő szállodai árak és az utazási költségek növekedése miatt egyre népszerűbbé válik a lakáscserés nyaralás, ahol a családok kölcsönösen egymás otthonában töltik a pihenésüket.
Sztárok
Hamarosan visszatér a képernyőre az X-Faktor legújabb évada, az RTL által közzétett legfrissebb előzetesek pedig garantálják, hogy feszültségből és drámai pillanatokból idén sem lesz hiány a mentori...
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...