Haumann Péter fia óriási örömhírt osztott meg: Máté őszintén vallott apjával és nagyapjával való kapcsolatáról is

A külföldi karrier álma

Máté nagyapja egyébként fodrász volt, színészi ambíciókkal: bár sokáig titkolta ezt a szándékát, de azért játszott. Egy régi ládában megtalálták a kincseket, az amatőr színészlét relikviáit: az akkori címlapokat, fényképeket, szereposztásokat. Az öreg szerette volna kivinni a színművészetet külföldre, az országhatáron kívülre. A külföldi ambíció tehát innen jön, a nagyapai örökségből, Máté életében pedig ez egészen kiskorában előjött: Petrával fürödtek a kádban, amikor Máté megkérdezte: „Akarsz-e velem együtt híres lenni Hollywoodban?” - nos, Petra nemes egyszerűséggel nemet mondott. A másik legendás Haumann családi mondat a „Gyerünk Haumann!”, amivel Péter külföldre bocsátotta a fiát, egyfajta útravalóként. Hasonlóan ahhoz, hogy apja azt kérte, álljon meg egy pillanatra, nézzen körül, fogja fel, mi történik vele. Ez a fajta konstans helyzetmegállapítás utoljára a tavaszi, nagy amerikai produkció forgatásán érte Mátét, amikor a stúdióban, nagy nemzetközi sztársereg és bomba rendező mellett érezte, hogy az bizony most van, a pillanatban, és ott a kamera lencséjén keresztül megtestesül a húszévnyi meló.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A produkció részleteiről nem árulhat el többet, de mivel a szerepet megformálta, lelkileg megtörtént a tapasztalás, nyugalom van benne ezzel kapcsolatban. A május így kulcsszerepet kapott az idei évben: a hollywoodi forgatás, az eljegyzés, és a legnagyobb veszteség együttese édesapja halála kapcsán. DTK a veszteség megéléséről is kérdezte Mátét: „Igazából azt vettem észre, hogy amikor megosztottam a Hamlet-idézetet, jó volt érezni az emberek szeretetét. A közönség, az emberek szeretete tapintható volt, voltak, akik elsírták magukat a hiányától, az űrtől, amit maga után hagyott az emberségével és a művészetével”. Az interjú végén Haumann Petra is bekapcsolódott a beszélgetésbe. Petra lánya, Rozi születésénél állt meg, hogy - ahogyan apja mondta - „körülnézzen és visszalassuljon”. Örömmel készülődnek ők is Máté eljövendő esküvőjére. A DTK: Elviszlek magammal új évadának 7. epizódja Haumann Mátéval október 15-én, 22.00-kor lesz látható a Spektrum Home-on, a műsor ismétlése pedig október 23-án, vasárnap 9.30-kor.

A legendás színész féltette gyermekeit a pályától, Petra tehetségét látva azonban nem volt kérdés, hogy előbb vagy utóbb az ő szenvedélye is utat tör majd magának.

Leadfotó: Facebook/Bapstory

Oldalak

Sztárok
Donald Trump évtizedek óta következetesen azt állítja, hogy soha nem fogyaszt alkoholt, a döntése mögött pedig egy rendkívül fájdalmas családi történet húzódik.
Lifestyle
A napi tisztálkodás a modern élet egyik alapvető része, mégis egyre több kutatás utal arra, hogy a túlzásba vitt higiénia nem feltétlenül tesz jót a szervezetünknek. A Harvard Orvosi Egyetem...
Lifestyle
A krumplipucolás sokak számára a főzés legidőigényesebb és legkevésbé szeretett része, pedig egy egyszerű konyhai trükkel pillanatok alatt leegyszerűsíthető.
Lifestyle
Panikot és aggodalmat váltott ki a lakosok körében egy III. kerületi Facebook-csoportban feltűnt fotó, amely tanúsága szerint az invazív, csípős ázsiai tigrisszúnyog már Óbuda területén is megvetette...
Lifestyle
Az iskolai bántalmazás felismerése és kezelése az egyik legnehezebb szülői feladat, amely azonnali, megfontolt cselekvést és a rendelkezésre álló intézményi, valamint jogi eszközök határozott...
Sztárok
Érzelmes és meghitt fotóval köszöntötte fel Tóth Gabi a születésnapos Pápai Jocit az Instagram-oldalán, bizonyítva, hogy a korábbi közös televíziós munkák után is rendületlen a szoros baráti kötelék...