Haumann Péter fia óriási örömhírt osztott meg: Máté őszintén vallott apjával és nagyapjával való kapcsolatáról is

Haumann Péter nem egy hős, hanem a nagybetűs apa volt gyermekei életében

Kriszta az önazonos imázs kialakítására kíváncsi: vajon mennyiben járultak hozzá a londoni évek ehhez? „Minden színésznek úgy kell hordania magát, mintha a kamera mindig rajta lenne”- Máté ezt Michael Kane egyik könyvéből idézi. „Ez nem cilindert és sétapálcát jelent, de valamit sugallnia kell magáról és a szakmájáról.” Kriszta hozzáteszi, hogy Máténak van egyfajta fellépése, ami a személyiségéből jön, hozza magából. Amikor egy filmben forgatott Geraldine Chaplinnel, látta a művésznőt, filmcsillagként ragyogó volt, szembeötlően sugárzó, olyan jelenléttel és aurával, amely a törékeny, apró nőből óriást teremtett. Az interjúban hamar szóba jön a papa, Haumann Péter karaktere, aki hozta ezt a fajta csendes nagyságot, az aurát, amely lényéből fakadt. Kriszta felidézi a 4 évvel korábbi Helló, tesó epizódot, amikor a kertben apjukkal ültek a Haumann testvérek, és elhangzott a híres mondat a „Gyerünk Haumann!”. Haumann Péter mégsem ikonikus hős vagy intézményesült figura a gyerekei szemében, bár volt egyfajta fellépése a hétköznapjaiban is. A gyerekei számára Haumann Péter „az apu”, annak ellenére, hogy elképesztő emberi és szakmai jelenléte volt.

A Haumannok, vagyis Péter, a legendás színész édesapja és Máté hármasát egy nagyon szoros, „megmagyarázhatatlanul” erős kapcsolat kötötte össze. A nagypapa utolsó mondata halálos ágyán így hangzott: „Üdvözlöm az én örökös haveromat” - Máté ekkor csupán 1 éves volt. Péter pedig egyszer, amikor Máté Veszprémben játszotta a Vadkacsát, csak nézte a fiát, csendesen, szó nélkül. Fia kérdésére, hogy mit látott, annyit válaszolt: „Apám, minden jól van, ahogy van”. Péter néha Mátét apukámnak, apókámnak hívta. „Nézlek téged, de az apámat látom” - ez a hármas, amely megfoghatatlan szeretetkötelékben tartja a 3 generációt.

Cikkünk folytatódik, lapozz!