Utazás

Váratlan fordulat az ukrajnai háborúban: Moszkva elismerte a vereséget

Elkezdődött a harmadik szakasz

Hétfőn a Femcafe.hu is megírta, hogy a közelmúltban elkezdődhetett az orosz-ukrán háború harmadik szakasza. Olekszij Reznyikov ukrán védelmi miniszter azt nyilatkozta, hogy az utóbbi napok ukrán sikerei alapján „hólabdahatásra” számít, amelynek révén valószínűleg „hamarosan megfutamodik a világ második legnagyobb hadserege”. Kijev céljairól kiemelte, hogy helyre kell állítani Ukrajna 1991-es határait – vissza kell szerezni az Oroszországhoz csatolt Krím félszigetet, valamint a keleti Donyec és Luhanszk megye teljes területét – és újra kell indítani a belföldi és nemzetközi légi közlekedést.

Szükség van egy „világos menetrendre is arról, hogy az oroszok miként fizetnek jóvátételt, és hogy hogyan kell megtorolni a háborús bűncselekményeket” – tette hozzá az ukrán védelmi miniszter.

Mint mondta, az elszámoltatás nem korlátozódhat Vlagyimir Putyin orosz elnökre, mert az orosz lakosság többsége támogatja a háborút, vagyis egy „kollektív Putyint” alkot.

A háborús bűncselekmények elkövetőinek felelősségre vonása azért is fontos, mert „az oroszok nem repülnek majd Elon Muskkal az űrbe, hanem nemzedékekig a szomszédaink maradnak” – fogalmazott Olekszij Reznyikov.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A francia nemzet szimbólumát változás éri.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...
Lifestyle
Vajon miért érzed úgy, hogy bizonyos dolgok újra és újra megtalálnak az életben? A maja horoszkóp szerint születésed napja nemcsak a személyiségedről, hanem a földi küldetésedről is sokat elárulhat.