Egészség

Talán nem is tudtunk róla, de a világ legszörnyűbb betegségeit szabadította ránk a koronavírus-járvány

Bár 2021-ben újra jelentős eredményeket hozott a világban az AIDS, a tuberkulózis és a malária elleni küzdelem, a világ még mindig nehézségekkel küzd ezeknek a gyilkos betegségeknek a legyőzésében - közölte hétfőn megjelent éves jelentésében az AIDS, a Tuberkulózis és a Malária elleni küzdelem Globális Alapja nevű szervezet.

Még mindig túl sokan halnak meg AIDS, tuberkulózis és malária következtében

A köz- és magánadományokból egyaránt gazdálkodó alap vezetője, Peter Sands közölte: a három betegség által érintett és kezelt személyek száma 2020-ban csökkenőben volt, amely egy 20 éve tartó trendet fordított meg. A koronavírus-válság következtében azonban a számok 2021-ben újra növekedésnek indultak.

"A legtöbb ország komoly eredményeket ért el a küzdelemben a 2020-as pusztítása után, de korántsem tartunk ott ahol szeretnénk, mert még mindig túl sok ember hal meg e három betegség következtében" - mondta a Peter Sands a Reuters hírügynökségnek adott nyilatkozatában.

A tuberkulózissal kezelt betegek száma például 19 százalékkal, 4,5 millió főre csökkent 2020-ban, 2021-ben azonban 12 százalékkal ismét nőtt, 5,3 millióra. Ez a szám alig kevesebb a koronavírus-hullámot megelőző 5,5 milliós számnál.

"Eközben a malária és az AIDS számai javultak a 2019-es adatokhoz képest, de a koronavírus-válság következtében messze vagyunk még attól, hogy le lehessen számolni ezekkel a betegségekkel 2030-ra" - tette hozzá az alap vezetője.

A háború sem kedvez a helyzetnek

Peter Sands arra is felhívta a figyelmet, hogy az ukrajnai háború következtében körvonalazódó élelmezési válság tovább ronthatja a helyzetet, mivel a az alultápláltság miatt legyengült emberek között több halálos áldozatot szednek ezek a betegségek, és náluk a kezelések hatása is gyengébb. Az alap ezért szeretett volna több partnert bevonni munkájába, hogy minden eddiginél több élelmezési támogatást nyújthasson a rászorulóknak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az AIDS, a Tuberkulózis és a Malária elleni küzdelem Globális Alapja Peter Sands szerint az együttműködő országokkal együtt eddig mintegy 50 millió ember életét mentette meg 2002-es alapítása óta. A koronavírus elleni küzdelemre pedig 2020 márciusa óta 4,4 milliárd dollárt költöttek.

Munkája folytatásához a következő költségvetési ciklusra az alap mintegy 18 milliárd dollárt szeretne összegyűjteni a kormányzatok, a civil társadalom, és a magánszektor bevonásával. A tervezett összeg több mint egyharmadát már összegyűjtötték, és tervben van egy adományozó konferencia megszervezése is.

(MTI)

Fotó: 123rf

Talán nem is gondolnánk, mennyire veszélyes és halálos is tud lenni az anorexia.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
A 2002-es Kapj el, ha tudsz című film Frank Abagnale Jr. majdnem igaz történetét meséli el. A Leonardo DiCaprio által megformázott szélhámos az 1960-as és '70-es években valóban pilótának adta ki...
Lifestyle
Vannak barátaink, és vannak azok, akik valahogy mindig ráéreznek arra, mire van szükségünk. Nem nagy gesztusokkal, hanem apró, szeretetteljes figyelmességekkel mutatják ki, hogy fontosak vagyunk. De...
Home&Design
A fürdőszoba az otthon egyik olyan pontja, ahol a rendetlenség különösen gyorsan képes felhalmozódni. Itt egy hajcsat, ott egy magazin, amott egy szétszórt sminkecset, félig kifacsart tubus vagy épp...
Lifestyle
Bár Magyarországon nincs olyan törvény, ami pontosan meghatározná, hány éves kortól lehet otthon hagyni egy gyereket, mégis vannak azok a bizonyos íratlan szabályok, amiket jó, ha minden szülő ismer...
Fashion&Beauty
A szequin idén új értelmet nyert: többé nem csak az ünnepi estékre való, hanem a mindennapok modern, ragyogó kiegészítője lett – elegánsan, mégis magabiztosan viselhető bármikor.
Lifestyle
Szakemberek szerint a valódi boldogság nem a külső körülményeken, hanem a tudatos döntéseken, a lelki egyensúlyon és az önmagunkhoz való kapcsolódáson múlik. Vannak szokások, amik minden igazán...