Házas nőt csábított el a magyar költő: majd 100 verset írt neki, mégis elhagyta őt egy fiatalabb nőért

Párizs, a fordulópont

Ady és Léda nem titkolták bimbódzó kapcsolatukat a nő férje elől, sőt, minden lépésük Ödön szeme előtt zajlott, akit egyáltalán nem zavart a dolog. Ő is megtalálta másnál a boldogságot, ha épp arra volt szüksége, de mindig volt egy fix pont, Léda, akihez hazatérhetett. Léda és Ady tehát gondtalanul mulathatták együtt az időt a fényes Párizsban, hármójuk között egyáltalán nem volt jellemző a veszekedés, de az sem okozott gondot a házaspárnak, hogy segítsenek a szifilisszel megfertőződött Adynak. A kezdődő betegséghez például Ödön szerzett orvost, a férfi pedig gyakran segítette ki a nőket Léda mellett sem megvető költőt anyagilag is. Egy biztos: a szexuális úton terjedő betegség egyáltalán nem akadályozta meg Lédát és Adyt abban, hogy örömüket leljék egymásban – elutaztak például a francia Riviérára, valamint a Starnbergi-tóhoz, de rendszeresen hazalátogattak együtt Nagyváradra is. Amit csak kevesen tudnak, hogy 1907-ben Lédának gyermeke született, a kislány azonban halva jött világra – bár hivatalosan Diósy nevére jegyezték be, a baba minden bizonnyal Ady gyermeke volt, hiszen Lédának ekkortájt már nem volt romantikus kapcsolata férjével. A költő annak ellenére, hogy odavolt a nőért, rendszeresen találkozgatott más asszonnyal is, több szeretőt tartott – ami meglepő, hogy Lédát ez egyáltalán nem viselte meg, hiszen őt sem kellett félteni: ha Ady éppen nem állt rendelkezésére, más férfi karjaiban vigasztalódott. A két szerelmes viszont csak a testi örömökért fordult máshoz, érzelmileg csak egymásban találták meg azt, amire mindketten vágytak – kapcsolatuk viharos volt, ahogyan az a költeményekből is kiderült, de mindig visszatértek egymáshoz. Egészen addig, amíg az Elbocsátó, szép üzenet című vers meg nem jelent a Nyugat című folyóiratban: Léda ezt olvasva tudta meg, hogy kapcsolatuknak örökre vége, a megjelenés után sosem látta viszont Adyt. A lesújtott, szomorú és magát átvertnek érzett nőt férje vigasztalta, de soha nem tudta magát igazán túltenni a költőn, akit egészen 61 éves korában bekövetkezett haláláig szeretett. Mi lett mindeközben Adyval? Nos, a költő két évvel a Lédával történő szakítás után találkozott először Boncza Bertával, azaz Csinszkával, akivel ekkor már három éve levelezett.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Cikkünk folytatódik, lapozz!

Oldalak

Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.
Sztárok
Az RTL sztárhíradósa, Erős Antónia tényleg járt a közmédia épületében, és megindultak a találgatások, hogy miért.
Lifestyle
A Skorpió életében egy régi emlék ma teljesen váratlanul bukkanhat fel, talán egy dallam, egy illat vagy egy ismerős hely kapcsán. Olvasd el te is napi horoszkópod!
Lifestyle
A Semmelweis Egyetem újabb mérföldkőhöz érkezett a lakossági egészségnevelésben: elindította a „Semmelweis HELP a tányéron” elnevezésű edukációs sorozatát.
Home&Design
Nem elég, ha egy törölközőről azt állítják, hogy gyorsan szárad, muszáj alaposan megvizsgálni.