Házas nőt csábított el a magyar költő: majd 100 verset írt neki, mégis elhagyta őt egy fiatalabb nőért

Ady Endre már-már bolondulásig szerette Brüll Adélt, akivel 1903 augusztusában ismerkedett meg – annak ellenére, hogy a nő férjes volt és gazdag, Ady nem adta fel, és szinte bombázta őt a neki szóló szerelmes versekkel, aminek meg is lett az eredménye, hiszen szenvedélyes kapcsolatuk 9 évig tartott.

A szerelmes Ady

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Ady Endre a 20. század egyik, ha nem a legjelentősebb magyar költője, akinek művei az emberi lét minden jelentős területére kiterjedtek. Költeményeinek témái leggyakrabban a hazafiasság, a mulandóság, a szabadság és az egyenlőség, ám Ady nevének hallatán a legtöbb embernek valószínűleg szerelmi költészetének nagysága jut eszébe, nem véletlenül. Visszatérő témái közé ugyanis legalább annyira tartozik Léda és az iránta érzett múlhatatlan szerelme, mint Magyarország és a harc a túlélésért. A költő körülbelül 150 szerelmes verset írt, ebből pedig nagyjából hetvenet szánt Diósyné Brüll Adélnak, a múzsájának – ebből is pontosan látszik, hogy bár Ady korának igazi nőcsábásza volt, egész életében egy asszonyt szeretett igazán, habár meglepő módon nem őt vette feleségül. Egy biztos: a költeményekben csak Lédaként emlegetett nő valamivel nagyon megfogta Adyt – az irodalmárok szerint szépsége, előkelő megjelenése, valamint hogy Léda a nagyvilág varázsát árasztotta, mind hozzájárultak ahhoz, hogy a költő fülig szerelmes lett. Na meg persze ne felejtsük el azt sem, hogy Adyt mindig is vonzotta az, ami tiltott gyümölcsnek számított, márpedig Léda házas nő lévén határozottan ebbe a kategóriába tartozott. Brüll Adélt okos, művelt és a társasági élet iránt igencsak fogékony nőként jellemezték kortárasai, aki 26 évesen ment feleségül Diósy Ödönhöz, akivel előbb Szófiában, majd Párizsban telepedett le. A nő azonban rendszeresen hazalátogatott Nagyváradra, ahol megismerte az iszákos, nőcsábász Adyt, akinek írásait korábban már olvasta a Nagyváradi Naplóban. Találkozásaik egyre csak sűrűsödtek, mígnem odáig fajult a dolog, hogy Léda meghívta magához a költőt Párizsba, aki abban a lakásban lakott együtt a nővel, ahol Adél férje is élt. Érdekes háromszög alakult ki ebben az időben Léda, Ady és Ödön között, amit sokan egyenesen botrányosnak tartottak.

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
ByeAlex új fotója alaposan megosztotta a követőit: a különleges szett láttán záporoztak a kemény beszólások, de akadtak, akik megvédték.
Lifestyle
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Home&Design
Úgy érzed, mintha a romantika valahol elkerülné az otthonodat? A Feng Shui szerint a hálószoba apró részletei is hatással lehetnek arra, milyen energiák uralják a teret – és van néhány különleges...
Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.
Lifestyle
Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.
Lifestyle
Az egyik olvasónk már régóta így veszi az iskolatáskát, és a barátai is elkezdték használni a módszerét.