Ő Penélope Cruz ritkán látott, csodaszép húga: le sem tagadhatnák egymást, egyszerűen gyönyörűek együtt – fotók

Penélope Cruz megnyerte a genetikai lottóötöst, ezen nincs mit vitatni. De azt tudtad, hogy az Oscar-díjas színésznőnek van egy húga, aki pontosan olyan kortalan szépség, mint a világhírű testvére?

Egyik szebb, mint a másik

A spanyol származású Penélope Cruz eleinte balett-táncosnak készült, ám miután 15 évesen háromszáz másik jelentkező mellett megnyert egy tehetségkutató versenyt, felhagyott a tánccal, otthagyta az iskolát, és minden idejét induló színészkarrierjének szentelte. Szinte azonnal rálépett a siker felé vezető útra, s hamarosan a reklámszerepeket kisebb tévéfellépések, majd az első filmszerepek követték. Miután a neves spanyol sztárrendező, Pedro Almodóvar felfedezte, már csak idő kérdése volt, mikor tör be Hollywoodba – mostanra pedig már olyan díjnyertes alkotások jelzik a nevét, mint a Gothika, A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken, vagy az Escobar. Pályafutásához hasonlóan a szerelmi élete is mozgalmasan indult, hiszen évekig járt egy spanyol zenésszel, majd összejött Tom Cruise-zal, akivel három esztendő után szakított. Egy évig Matthew McConaughey oldalán kereste a boldogságot, majd egy rövid ideig Orlando Bloom barátnője volt, mígnem 2008-ban megismerte élete szerelmét, Javier Bardem spanyol színészt, akinek 2010-ben fogadott örök hűséget a Bahamákon. Házasságukból két gyermek született, így túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a 48 éves színésznő mostanra teljesen révbe ért, hiszen kivételes karrierre és nagy, boldog családra lehet büszke. Sőt, a férjén és a gyermekein kívül van három testvére, akik közül a húgával, Mónicával a legharmonikusabb a kapcsolata, ráadásul a három év korkülönbség ellenére úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás. A galériánkban megmutatjuk, hogyan fest a filmsztár gyönyörű húga:

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Nicole Kidman számára a családja a legfontosabb, s talán a húgával, Antoniával van a legszorosabb kapcsolata. Ráadásul annyira hasonlítanak egymásra, hogy a színésznő ha akarná, sem tudná letagadni a vérrokonságot.

Leadfotó: Instagram/ penelopecruzoficial

Oldalak

Lifestyle
A 2026. augusztus 12-i látványos napfogyatkozás óriási kozmikus energiákat mozgósít, amelyek gyökeres fordulatot hoznak három csillagjegy életébe.
Lifestyle
A Harvard Egyetem friss kutatása rámutat, hogy a megérzéseink a mindennapi emberi kapcsolatokban meglepően gyakran vezetnek tévútra bennünket.
Lifestyle
Elsőre teljesen ártatlan hirdetésnek tűnik egy plüss vagy egy régi gyerekjáték a Vinteden, most azonban olyan elmélet terjed a platformon, amely egészen sötét jelentést tulajdonít bizonyos...
Lifestyle
Egy apró konyhai eszközzel gyorsan és költséghatékonyan újjávarázsolhatod a mosogatógépedet, ha elmarad a várt tisztaság.
Sztárok
Az RTL ismét útjára engedi a reality műsorok fenevadját, a kereskedelmi televíziózás vérdíjas ámokfutását, meglepetés pedig akadt bőven.
Sztárok
A hétszeres világbajnok legendás karrierjét ünneplő monzai eseményre küszöbön a bejelentés, amely izgalomba hozta a rajongókat.