Tragikusan fiatalon ragadta el a halál a legendás színészt: megrázó, miről beszélt az utolsó interjújában

James Dean – a színészet mellett természetesen – az autóversenyzés szerelmese volt. A sors iróniája, hogy ez okozta a halálát is.

Fényes jövő állt előtte

1931. február 8-án látta meg a napvilágot James Dean, aki rövid élete során csupán három nagy mozifilmben kapott szerepet, de így is örökre beírta magát a történelembe, ráadásul két Oscar-jelölést kapott, mindkettőt a halála után. A fiatalok problémáit és meg nem értettségét azóta sem tudta senki úgy megformálni, mint ő a Haragban a világgal című filmben, a farmert és piros dzsekit viselő, szomorú tekintetű Jim Stark szerepében. Az ötvenes évek ikonja híres volt arról, hogy sosem vetette meg a szerelmet: számos pletyka keringett szabados szexuális életéről, valamint arról, hogy kik fordultak meg az ágyában – egyes mendemondák szerint még Marlon Brando is a szeretői táborát erősítette. Nos, ezen szóbeszédek igazságtartalmára már sosem derül fény, az azonban tény, hogy a tehetséges színész tragikusan fiatalon, egy karambol következtében vesztette életét. A történet ismeretében hátborzongató visszahallgatni, miről beszélt nem sokkal azelőtt, hogy egy figyelmetlen sofőr egyenesen a kocsijának hajtott…

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Az immáron 90 éves Rita Moreno kalandos életutat járt be, köszönhetően elsősorban a feltűnő szépségének és a tökéletes idomainak. Bomlottak utána a férfiak, többek között a szerelmi kalandok nagyágyúja, Marlon Brando is, aki közel nyolc évig volt kapcsolatban a színésznővel.

Leadfotó: Wikipédia

Oldalak

Lifestyle
Hivatalosan is megjelent a 2026/2027-es tanév rendje, így a családok és a pedagógusok már most elkezdhetik tervezni a következő szezont. A megszokott keretek mellett több olyan újítás is helyet...
Sztárok
Thylane Blondeaut 2006-ban kezdték a világ legszebb kislányának nevezni: a becenevet még a Vogue magazintól kapta, azóta viszont a francia modell már felnőtt nővé érett, és 25 évesen, hétfőn férjhez...
Sztárok
A harmadik gyermekével várandós Anne Hathaway szinte kicsattan a boldogságtól: a gyönyörű sztárt nemrég New Yorkban kapták lencsevégre, méghozzá egy elképesztő megjelenésben.
Lifestyle
Rendkívüli közleményben figyelmeztet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): Magyarországon, a beregsurányi térségben hivatalosan is azonosították a kőrisrontó karcsúdíszbogár jelenlétét...
Sztárok
A Manchester City és a norvég válogatott gólgyárosa, Erling Haaland nemcsak a pályán ér el történelmi sikereket, de a magánéletében is révbe ért. Kevesen tudják, hogy gyönyörű párja, Isabel maga is...
Sztárok
Komoly átszervezések és személyi változások lépnek életbe az ATV háza táján, ahol a Híradó, a Fórum és az Aktuál csapata is látványosan megújul. Miközben a csatorna több ismert arca új szerepkörben...