27 évesen lett öngyilkos a világhírű színész: a sztár nem tudta feldolgozni pályafutása végét, felakasztotta magát

Jonathan Brandis mindössze 27 éves volt, amikor úgy döntött, itt hagyja a földi világot és saját kezével vet véget az életének – döntését főleg karrierjének hanyatlása befolyásolta.

Derékba tört a karrierje

Jonathan Gregory Brandis 1976. április 13-án látta meg a napvilágot a Connecticut állambeli Danbury városában egy tanár és személyi edző anya, valamint egy élelmiszerforgalmazó és tűzoltó apa egyetlen gyermekeként. Karrierjét modellkedéssel kezdte, ám Jonathan hamar rájött, hogy a színészkedés sokkal jobban érdekli őt, így egészen korán eldöntötte, hogy a színészetnek szenteli majd életét: hatéves korában már kapott is egy sorozatszerepet, kilencévesen pedig Los Angelesbe költözött szüleivel, ez pedig meghozta számára az áttörést, hiszen több sorozatban is vendégszerepelhetett, ilyen volt például a Gyilkos sorok, a Bír-lak vagy éppen a Kate&Allie. Első komolyabb filmszerepét 14 éves korában kapta: Bastian Balthazar Buxot alakíthatta a Végtelen történet 2-ben, de feltűnt az AZ című filmben is, mint William „Dadogós Bill” Denbrough. A siker és az ismertség tehát szép lassan beköszöntött az életébe, ám sajnálatos módon nem tartott sokáig a boldogság: karrierje hanyatlása miatt végül 2003-ban öngyilkos lett.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Az X-Faktor mentora Hajdú Péter műsorában vendégeskedett, ahol elárulta, mennyire rosszul érintette őt az, hogy egyik mentortársa sem védte meg, amikor tavaly belebakizott az Omega Gyöngyhajú lány című slágerébe.

Leadfotó: Facebook/nick.howard.7399

Oldalak

Lifestyle
Súlyos, életveszélyes gázmérgezés történt a XI. kerületi Sport11 uszodában, ahonnan egy rendszeresen visszatérő vendéget kétoldali tüdőgyulladással és maró klórgáz- vagy sósavmérgezéssel szállítottak...
Lifestyle
Embertelen körülmények között magukra hagyott gyermekekre bukkant a Kontroll stábjának jelenlétében Anita, a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei védőnő, aki legutolsó munkanapján járta végig a...
Lifestyle
A fokhagyma termesztése egyáltalán nem bonyolult, néhány apró részletre azonban érdemes odafigyelni, ha igazán nagy és egészséges fejeket szeretnénk betakarítani.
Sztárok
Curtis egy mélyreható és kivételesen érzelmes bejegyzésben osztotta meg gondolatait feleségéről, Barnai Juditról, aki a magyar kosárlabda-válogatott tagjaként élete eddigi legfontosabb világbajnoki...
Egészség
A máj egészségét sokkal nagyobb mértékben befolyásolhatja az étrendünk, mint gondolnánk, bizonyos növényi élelmiszerek pedig különösen értékes összetevőket rejtenek.
Lifestyle
Felháborító eset borzolja a kedélyeket a közösségi médiában, miután egy Krk szigeti étteremben megalázó módon állítottak fel az asztaltól négy magyar fiatalt, akik csupán palacsintát szerettek volna...