Egészség

Egy három év alatti gyermek is megfertőződött a majomhimlővel

A különös eset Belgiumban történt. A kicsit valószínűleg a saját szülei fertőzhették meg.

Szülőről gyerekre csak ritkán terjed

Belgiumban egy három év alatti gyermek fertőződött meg majomhimlővel – írja az MTI a Sudinfo hírportál szerdai beszámolójára hivatkozva.

Steven Van Gucht, a belga közegészségügyi intézet (Sciensano) fertőző betegségekkel foglalkozó osztályának vezetője azt nyilatkozta, hogy nagyon kivételes esetről van szó, a gyermeket valószínűleg saját szülei fertőzhették meg.

Véleménye szerint nagyon ritka, hogy a fertőzés szülőről gyerekre terjed, de előfordulhat. Mint mondta, a gyermekek tünetei általában enyhék.

A betegségben szenvedőknek nagyon kell vigyázniuk, hogy ne fertőzzék meg gyermekeiket. Akár egy törölközővel is át lehet adni a fertőzést – magyarázta Marc Van Ranst virológus professzor a helyi sajtónak. Európában eddig 29 fertőzést igazoltak gyermekeknél.

Belgium és a majomhimlő

Belgiumban a járvány kezdete óta 671 majomhimlős esetet regisztráltak a Sciensano kedden közzétett adatai szerint. 360 fertőzöttet Flandriában, 236-ot Brüsszelben és 75-öt Vallóniában jegyeztek fel, szinte minden érintett 16 és 71 év közötti férfi. Harmincegy ember került eddig kórházba, egyikük sem szorult intenzív ellátásra. Halálos kimenetelű esetekről nem érkezett jelentés. A Sciensano tájékoztatása szerint a Belgiumban jelenleg rendelkezésre álló 3220 adag majomhimlő elleni oltóanyagból 1153 adagot használtak fel.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Stefaan Van der Borght, a járványkockázat-kezelési csoport (RMG) elnöke arra figyelmeztetett, hogy a „vakcina nem csodaszer, oltás után is fennáll a fertőzés veszélye”.

Kerülni kell a betegségben szenvedő emberekkel való érintkezést, és korlátozni kell a szexuális kapcsolatot – tette hozzá Stefaan Van der Borght.

A brit egészségügyi hatóság 2022. május elején közölte, hogy egy ritka betegséget, a majomhimlőt azonosítottak az Egyesült Királyságban. Alig néhány héten belül Európa más országaiban, valamint az Egyesült Államokban is felütötte fejét a kór, majd több szomszédos országban, végül pedig Magyarországon is jelentettek fertőzöttet.

Fotó: 123rf

Egy friss tanulmány szerint több ezer beteget kímélhetett volna meg a járvány, ha éltek volna az oltás lehetőségével.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Sztárok
Történelmi átrendeződés zajlik a nemzetközi politikában, hiszen a legfelsőbb állami és kormányzati tisztségekben világszerte egyre több nő kerül vezető pozícióba, így átformálva a nemzetközi...
Sztárok
Hónapok óta várják a nézők a Nyerő Páros jubileumi évadát, ám a premier többször is csúszott. Most L.L. Junior volt párja tisztázta, valóban a rapper áll-e a háttérben.
Egészség
Nem feltétlenül a tejtermékek jelentik az egyetlen jó választást, ha szeretnéd növelni a kalciumbeviteledet: egy sokoldalú zöldség is értékes segítséget nyújthat.
Lifestyle
A mai napon megnyílnak az állambiztonsági nyilvántartások, a következő időszakban családok és közösségek szembesülhetnek a múlt eddig rejtett történeteivel. A feldolgozásban hat szakember segít, hogy...
Home&Design
Hosszú ideig a világos, légies otthonok számítottak a lakberendezés legnagyobb kedvenceinek, most azonban valami egészen más kezd teret hódítani. Egyre többen fordulnak a karakteresebb, mélyebb...
Lifestyle
Lehet, hogy évek óta ugyanabban az ingatlanban élsz, mégsem gondoltál arra, hogy egy apró hiányosság miatt akár jelentős bírságot is kaphatsz. Ráadásul nemcsak a pénztárcád bánhatja, ha megfeledkezel...