Egészség

Így kerül ólomsörét a konyhaasztalra

Tudtunk nélkül is mérgező ólmot vehetünk magukhoz.

Petíciók is indultak az ólomsörétek betiltására

A Cambridge-i Egyetem kutatói farmon tenyésztett, ólomsöréttel elejtett és üzletben kapható fácánok húsát vizsgálták, és nyolc vizsgált állat mindegyikében találtak apró ólomtöredékeket, a nyolcból hétben egész söréteket is. A vadhússal az emberi szervezetbe kerülő ólomdarabkák olyan kicsik, hogy azok szabad szemmel vagy tapintással nem észlelhetők.

fácán vadászat Anglia brit kutatók egyetem ólommérgezés mérgező hús táplálkozás vadhús

A fácánokat CT-vel világították át, hogy a legapróbb darabokat is megtalálják, és megállapíthassák pontos méretüket és súlyukat. Fácánonként átlagosan 3,5 ólomsörétet és 39 darab, 1 milliméteresnél kisebb ólomszilánkot találtak, a legkisebb mindössze 0,07 milliméteres volt.

Az ólomrészecskék széles körben szétszóródtak a madár szöveteiben, miközben egyes töredékek 50 milliméternél is távolabb voltak a hozzá legközelebbi söréttől – olvasható a kutatásban, amelyet a PLOS (Public Library of Science) tudományos fórumon publikáltak hétfőn.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Egy-egy két-három főnek elegendő fácán alkalmankénti elfogyasztása nem ad okot az aggodalomra, ám csak az Egyesült Királyságban évente 11 ezer tonna szárnyas vadat, többségében fácánhúst fogyasztanak el, és az emberi fogyasztásra szánt fácánokat csaknem kivétel nélkül ólmos söréttel ejtik el az országban – mutat rá az MTI szerint a Rhys Green professzor vezette kutatás.

vadászat tradíció hagyomány Anglia királyi család fácán vadhús ólom lövedék

Az ólom mérgező, az emberi szervezetben felszívódva hosszabb távon káros hatással lehet az egészségre, és nincs olyan küszöbérték, amely alatt a fogyasztását biztonságosnak tekintenék. Az ólomlövedékek betiltása ellen több petíciót is indítottak - írta meg cikkében a BBC.

A kérdésre, mely hosszú évek óta élénken foglalkoztatja a teljes közvéleményt, most egy vadonatúj tanulmány kereste a választ.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Egészség
Lifestyle
Az őszi séták során a földön heverő termések izgalmas zsákmánynak tűnhetnek a kutyák számára, ám a penészes vagy önmagukban is mérgező növényi részek komoly egészségügyi kockázatot jelentenek...
Sztárok
Megindultak találgatások az új 007-es ügynök mivoltjáról. Bár jelenleg a Masters of the Air sztárját, Callum Turnert, valamint a Slow Horsesből ismert Jack Lowdent tartják a legesélyesebbnek, a...
Sztárok
Diana hercegné tragikus halála után a királyi család a nyilvánosság elől elvonulva igyekezett feldolgozni a veszteséget, Károly herceg pedig egy különleges afrikai expedícióval próbálta enyhíteni...
Lifestyle
Az idő lehűlésével együtt az aktivitásunk és lecsökkent, a szabadidős programokat és a hosszú sétákat felváltja a meleg lakás és a bekuckózás. Ennek egyetlen nagy veszélye van: a képernyőidőnk...
Fashion&Beauty
Ami néhány éve még leginkább a nagymamák ékszeres dobozában lapult, ma már a legstílusosabb nők egyik kedvenc kiegészítője. A divatvilág ismét elővette a múlt egyik ikonikus darabját, amely egészen...
Lifestyle
A kipihent, frissebb tekintet sokak számára az egyik legfontosabb szépségideál, és úgy tűnik, a sztárok körében is egyre nagyobb figyelmet kap az ezt célzó beavatkozás. Több ismert nő is nyíltan...