Nem várt fordulat a Dancing with the Stars harmadik évadában: itt a bejelentés, ő veszi át Kulcsár Edina helyét

Kulcsár Edina és G.w.M. boldogabbak már nem is lehetnének, ugyanis első közös gyermeküket várják – ez azt is jelenti, hogy az egykori szépségkirálynőnek hirtelen vissza kellett lépnie a szerepléstől a Dancing with the Stars harmadik évadában. Most az is kiderült, ki veszi át a helyét.

Harmadik gyermekével állapotos

Nem várt fordulat teszi még izgalmasabbá a Dancing with the Stars harmadik évadát: mint megírtuk, Kulcsár Edina gyermeket vár párjától, G.w.M-től, így bármennyire is szeretett volna a táncparketten bizonyítani, visszalép a versenyzéstől. „Sziasztok! Most egy rendkívül hírrel jelentkezem nektek. Az elmúlt időszakban sajnos nem tudtam sokat kommunikálni arról, hogyan alakul a felkészülésem, aminek több oka is volt – leginkább egy, elég jelentős. Sajnos vagy nem sajnos, emiatt kettős érzések vannak bennem, de emiatt a hír miatt nem tudom tovább folytatni a Dancing with the Stars harmadik évadának a szereplését, felkészülését. Ennek az oka, hogy kisbabát várok. Elég váratlanul érintett engem is, vagyis nem számítottunk rá, de nyilván amilyen váratlanul jött, annyira nagy a boldogságunk. Úgyhogy miatta úgy döntöttem, nem folytatom, és valaki másnak adom át a stafétát” – jelentette be az egykori szépségkirálynő, most pedig az is kiderült, ki lesz a TV2 táncos showműsorának új szereplője.

Video Szem nem maradt szárazon: 10 éves a Hintalovon Gyermekjogi Alapítvány

Lapozz a részletekért!

Oldalak

Sztárok
A 29 éves szupermodell, Brooks Nader meglepő húzással borzolta a kedélyeket az olaszországi családi vakáción, ahol többek közt az édesapja előtt dobta le a textilt.
Sztárok
ByeAlex új fotója alaposan megosztotta a követőit: a különleges szett láttán záporoztak a kemény beszólások, de akadtak, akik megvédték.
Lifestyle
Évszázados mediterrán trükk segít a kánikula elleni küzdelemben: a görög építészet egyszerű, mégis zseniális módszerével hatékonyan tartható hűvösen a lakás.
Home&Design
Úgy érzed, mintha a romantika valahol elkerülné az otthonodat? A Feng Shui szerint a hálószoba apró részletei is hatással lehetnek arra, milyen energiák uralják a teret – és van néhány különleges...
Sztárok
A 45 éves brazíliai szupermodell, Alessandra Ambrosio eljegyezte magát kedvesével, Buck Palmerrel egy csodálatos tengerparti lánykérés során.
Lifestyle
Részleges napfogyatkozás lesz ma Magyarországon, és a szerencsésebbek láthatnak is belőle valamennyit.