Lifestyle

Azt hitte, csak influenzája van - gyógyíthatatlan betegséggel diagnosztizálták az orvosok

Felállt a padlóról

Megállapítást nyert az is, hogy Dee nagyon közel került ahhoz, hogy transzplantációra szoruljon. Erre végül nem került sor, helyette szteroid tablettákat kapott az orvosoktól. Átmenetileg javulás állt be a 45 éves nőnél, aki reménykedni kezdett abban, hogy lassan véget érhet a lázálomszerű vesszőfutása. Nem így történt. 2021 végén a veseműködése ismét rosszabbodott, az orvosok pedig újabb, ezúttal radikálisabb kezelésnek vetették alá februárban.

"Elkezdtem töprengeni azon, hogy mit fogok csinálni, és hogy alakul majd a jövőm. Végeztem egy kis lélekkutatást, és arra jutottam, hogy ezt meg kellene osztanom másokkal is, ezért elindítottam egy vlogot, hiszen felöltött bennem, hogy ezzel segítenék másoknak, és talán saját magamnak is" - nyilatkozta Dee, aki saját Instagram-fiókot és egy YouTube-csatornát is létrehozott, mindkét platformon saját kálváriája részleteiről számol be az érdeklődőknek.

A birminghami nő azóta komoly életmódváltáson ment keresztül, podcastjei pedig egyre nagyobb népszerűségre tettek szert. Dee ma már szoros kapcsolatban áll a a Kidney Care UK jótékonysági szervezettel, mely a krónikus, gyógyíthatatlan betegségek veszélyeire hívja fel a figyelmet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Pórul járt hősünk sosem hitte volna, hogy ilyesmi megtörténhet vele.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Fashion&Beauty
A reggeli kapkodásban a nyitott szekrény előtt állva elhangzó „nincs egy rongyom se” mondat az egyik leguniverzálisabb női tapasztalat, valljuk be. Bár a gardróbunk gyakran roskadozik a ruháktól, a...
Fashion&Beauty
2026 őszén nem más, mint a piros farmer tér vissza a divatba, és az idei őszi-téli szezonban ráadásul teljesen más arcát is mutatja meg. Ez az élénk szín elsőre sokakat elriaszthat, ám néhány ügyes...
Lifestyle
Nem városi legenda, és egyre többen tapasztalják, hogy a darazsak valóban támadóbbá válnak az őszi hónapokban.
Lifestyle
A hétvége után már azt is megnézhetjük, hogy milyen időjárásra számíthatunk hétfőn.
Sztárok
Nem sokan tudják, de a francia first ladynek előző házasságából két lánya és egy fia született: egyikük, Tiphaine a napokban a címlapokon landolt, nem véletlenül.
Sztárok
A színésznő-énekesnő és párja, Pazicski Tibor készen állnak arra, hogy hivatalosan is összekössék az életüket. A köztük lévő korkülönbség egyáltalán nem áll a boldogságuk útjába.