Utazás

Mindenki meg fog lepődni: valójában ilyen időjárás várható a nyár utolsó hetében

Hétfőn és kedden még borús, esős időre van kilátás, ez azonban nem azt jelenti, hogy hűvös, barátságtalan idővel köszönne el tőlünk a nyár.

Esőből és napsütésből sem lesz hiány

Bár a nyár utolsó hete esős, borús idővel indul, csütörtöktől a 30 fokot is meghaladhatják a napi csúcsok - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat honlapján. A nyár tehát nem zord idővel búcsúzik tőlünk, épp ellenkezőleg: augusztus utolsó napjait egy újabb felmelegedés jellemzi majd, igaz, ez már sokkal enyhébb lesz, mint amit a múlt héten tapasztalhattunk.

Hétfőn többfelé várható zápor, zivatar, a Dunántúl nyugati részén inkább csak eső lesz a jellemző. A zivatarokhoz elsősorban felhőszakadás társulhat. A Dunántúlon az északi, északnyugati irányú szél nagy területen megélénkül, nyugaton erős lökések is kísérhetik. Másutt többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a változó irányú légmozgás. A zivatarok környezetében erős széllökések is lehetnek.

A hőmérsékleti minimumok 13 és 20 fok között alakulnak, a maximumhőmérséklet a Dunántúlon 20 és 25 fok között várható, de a tartósabban csapadékos nyugati megyékben pár fokkal hűvösebb is lehet. A Dunától keletre általában 23-28 fok várható, sőt az északkeleti megyékben pár fokkal ennél melegebb is lehet.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Kedden és szerdán a több-kevesebb napsütés mellett szórványosan előfordul záporeső, zivatar. A Dunántúlon helyenként megerősödik, zivatarban viharossá fokozódik a szél. Kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 12 és 19, a legmagasabb hőmérséklet 20 és 29 fok között alakul. Szerdán a hajnali 12-18 fokról délutánra 25-30 fokig melegszik a levegő.

Csütörtökön és pénteken a több órás napsütés mellett elszórtan kialakulhatnak záporok, zivatarok. Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás, de zivatarban erős vagy viharos széllökések is lehetnek. Csütörtökön a minimumok 13 és 19, a maximumok 26 és 32 fok között várhatók. Pénteken a hajnali 13-21 fokról általában 28 és 33 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

Szombaton és vasárnap sok napsütés várható, de egy-egy zápor, zivatar is előfordulhat. A minimumok mindkét nap 13 és 21 fok között alakulnak. A csúcsértékek szombaton 28 és 33, vasárnap 29 és 34 fok között várhatók - írja az OMSz.

Fotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Lifestyle
Az Oroszlán hatalmas meglepetésben részesülhet: egy régóta őrzött titok vagy elfojtott érzés felszínre kerülhet. Íme, hétvégi szerelmi előrejelzésünk!
Lifestyle
A közel-keleti gasztronómia egyik legismertebb hozzávalója már nemcsak az ételekben, hanem a kávékban is egyre népszerűbb. Bársonyos állaga és gazdag ízvilága miatt sokan úgy vélik, egészen új...
Utazás
Van, hogy egy fogás csábító az étlapon, de amikor kihozzák, hatalmas csalódás éri a vendéget.
Lifestyle
A nokiás Snake története nemcsak egy játék születése, hanem egy korszaké is.
Egészség
Sajnos a nyári erős hőhullámoknak köszönhető, hogy elkezdett terjedni a húsevő fertőzés, vagyis a Vibrio.
Sztárok
Szilágyi Tibor 83 évesen, családja körében, békében hunyt el. Az biztos, hogy kalandos életútja volt.