Sztárok

Huszonöt év után ismét közös filmen dolgozik Al Pacino és Johnny Depp

A két színésznagyság a Fedőneve: Donnie Brasco című gengszterfilmben szerepelt együtt negyedszázaddal ezelőtt. Új produkciójukban Pacino producerként, Depp pedig rendezőként és producerként vesz részt.

Újra közös projektbe fogott a két színésztitán

Al Pacino és Johnny Depp először a Fedőneve: Donnie Brasco című 1997-es gengszterfilmben dolgozott együtt, a két színésznagyság útjai azonban most ismét keresztezték egymást. Depp az olasz festőművészről és szobrászról, Amedeo Modiglianiról készít életrajzi filmet. A Karib-tenger kalózai sztárja nemcsak a rendezői széket foglalja majd el, de egyúttal producerként is közreműködik, az Oscar-díjjal kitüntetett Al Pacino és Barry Navidi pedig társproducere lesz.

A színész A halál ára című filmmel debütált rendezőként 1997-ben. A drámában Depp Marlon Brando oldalán szerepelt.

Az 1916-ban Párizsban játszódó Modigliani-film Dennis McIntyre színdarabja alapján születik, a forgatókönyvet Jerzy és Mary Kromolowski írta. A történet a festőművész életének fordulópontját mutatja be. A The Hollywood Reporter szerint a forgatás 2023 tavaszán kezdődik Európában.

Depp azt ígérte, hogy olyan “univerzálisan emberi történetet rendez, amellyel minden néző azonosulni tud”.

A színész július végén kezdett forgatni a Jeanne du Barry című francia romantikus történelmi filmben, amelyben XV. Lajos királyt alakítja.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

Al Pacino és Navidi korábban már együtt dolgoztak A velencei kalmár (2004), a Wilde Salomé (2011) és a Salomé (2013) című produkciókon.

A hollywoodi lap arra is emlékeztetett, hogy miközben Deppet főleg filmszerepeiről ismeri a közönség, a színész tíz film producere is volt, köztük 2011-ben A leleményes Hugo című játékfilmé és legutóbb, 2020-ban a Crock of Gold: A Few Rounds With Shane MacGowan című dokumentumfilmé – írja az MTI.

Fotó: Lawrence Schwartzwald / Getty Images

Tim Burton 1990-ben bemutatott filmklasszikusa ma is elbűvöli a nézőközönséget, de nem ez a legfőbb oka, hogy a vártál sokkal magasabb összegért kelt el a különleges ereklye.

Leadfotó: Lawrence Schwartzwald / Getty Images

Oldalak

Sztárok
Sztárok
Húsz évvel a Született feleségek sikere után James Denton ugyanolyan sármos, mint a sorozat fénykorában.
Fashion&Beauty
A nyári divat idén is tartogat néhány olyan meglepetést, amely első pillantásra egyszerűnek tűnik, mégis pillanatok alatt a szezon legnagyobb kedvencévé válik. Ha eddig még nem merted kipróbálni ezt...
Fashion&Beauty
Ha valamit kötelező viselni, az általában nem lesz túl népszerű a divatban. Azonban a nosztalgia sokszor azokat a dolgokat is megszépíti, amiket annak idején nyűgként éltünk meg. Most visszatért a...
Utazás
Lehet kicsit tréfásan venni, de elvileg ez megtévesztésnek számít bármelyik balatoni büféstől.
Lifestyle
A Ráknak a Neptunusz és a Plútó energiája segít gyógyítani olyan érzelmi sebeket, amelyeket talán már régóta cipel.Olvasd el te is napi horoszkópodat!
Utazás
Ma már szinte minden szálloda kínál Wi-Fi-t, azonban ha nem vigyázunk, akkor még a bankszámlánkat is megcsapolhatják.