Lifestyle

Ijesztően eltorzult a férfi hangja: sokkot kapott az orvosok diagnózisától

Végül megműtötték

A hatvanas éveiben járó férfiról kiderült, hogy a Blastomyces dermatitdis nevű gomba által okozott fertőzés támadta meg a szervezetét, azaz úgynevezett blasztomikózisban szenved. Nagy valószínűséggel a természetben járt, amikor tudtán kívül belélegezte az említett gombafajta spóráit, amik ezután a szervezetébe kerültek, így kialakítva a duzzanatot, amit az orvosok végül - a páciens nagy szerencséjére - felfedeztek.

Ez a gombafajta egyébként általában a nedves talajban, illetőleg a fák levelein figyelhető meg. A a Blastomyces dermatitdis az Amerikai Egyesült Államokban, főként Ohio és Mississippi környékén fordul elő nagy számban.

A szakemberek azt állítják, hogy az emberek többségét a gombák nem képesek megbetegíteni - csak azokat, akiknek immunrendszere kellő mértékben legyengült. Ebben az esetben az első tünetek a spórák belélegzését követő három hét és három hónap között jelentkeznek. A fertőzés olykor a tüdőre, a csontokra, a bőrre, sőt akár a központi idegrendszerre is átterjedhet. A 60-as éveiben járó páciens esetében a gomba a gégén kezdett növekedni, ami az orvosok szerint igencsak ritka jelenség.

A beteget végül megoperálták, a műtét pedig eredményes volt, noha a férfinak kezdetben csövön keresztül kellett lélegeznie. Öt hónappal a beavatkozás után azonban visszatért a hangja, és az eredményei is ígéretesen javultak.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

A halál az élet elkerülhetetlen része. Végpont, lezárás, melyet nem lehet sem megkerülni, sem elodázni. Az utolsó időszakban látványosan megszaporodnak azok az egyértelmű jelek, melyekből tényleg arra lehet következtetni, hogy a haldokló hamarosan eltávozik a földi létből.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.
Lifestyle
Egy történelmi, 19. századi kőház megvásárlásával akarta valóra váltani régi álmát a házaspár, ám a kulcsátvétel után azonnal elszabadult a rémálom.
Lifestyle
Sokan azt hiszik, 50 felett már csak a kímélő mozgásformák jöhetnek szóba, pedig a szakértők szerint van egy edzéstípus, amely még ezeknél is több előnnyel járhat. Ráadásul nem kell hozzá...