Donald Trump ritkán látott exfelesége egy igazi természetes szépség: Melania a nyomába sem érhet az 58 éves szőke bombázónak

A korábbi amerikai elnök háromszor házasodott: első, valamint jelenlegi felesége is egy modell, második neje azonban színésznő, akiről általában jóval kevesebb szó esik, mint Ivanáról vagy éppen Melaniáról – pedig rá is érdemes egy pillantást vetni.

Az elnök nejei

Donald Trump közel sem csupán arról ismert, hogy 2017 és 2021 között az Amerikai Egyesült Államok 45. elnöke volt: számos botrány és címlap fűződik nevéhez nőügyei miatt is, amelyekből akadt bőven az üzletember 76 éve alatt. Donald összesen háromszor nősült: első felesége Ivana Trump volt, akivel 1977 és 1992 között élt házasságban, másodjára Marla Maples színésznőt vette feleségül, míg jelenleg Melania Trumppal alkot egy párt, akit 2005-ben vett el, így ő lehetett az Államok first ladyje is négy éven át. Melaniáról a mai napig rendszeresen cikkeznek: egy igazi stílusikonnak tartják, aki valljuk be, 52 éves létére remekül néz ki, bár ez nem meglepő, hiszen korábban modellkedett, ahogyan Ivana is, Trump első neje. Marla Maples azonban egészen más karakterű hölgy, mint a volt elnök korábbi partnerei – galériánkban mutatjuk, hogy néz ki Donald Trump második felesége, aki egy igazi természetes szépség, hiszen Instagramon is büszkén vállalja korát és az azzal járó ráncokat, egyáltalán nem takargatja magát, ami sokak szemében sokkal szimpatikusabbá és csinosabbá teszi őt, mint Melaniát.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Elképesztően édes történet járja be a világot, ami egy bátor 6 éves kislányhoz és a születésnapi bulijához kapcsolódik: történt ugyanis, hogy az ifjú leányzó nem mást hívott meg a partijára, mint György herceget. Nos, a megkeresésre maga Katalin hercegné válaszolt, amire senki sem számított...

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Sztárok
Martha Mansfield előtt fényes filmes karrier állt, ám 1923 novemberében egy forgatási napon néhány másodperc alatt minden megváltozott: a mindössze 24 éves színésznő ruhája lángra kapott, és az...
Lifestyle
Olyan dolgok történhetnek a Halakkal, amelyek elsőre véletlennek tűnnek, később azonban összeállnak egy nagyobb képpé. Íme, eheti asztrológiai előrejelzésünk.
Sztárok
Taylor Dayne a nyolcvanas évek végén egyetlen slágerrel hódította meg a világot, azóta pedig közel négy évtized telt el, és nemcsak az élete, hanem a megjelenése is rengeteget változott.
Sztárok
Ramón Novarro nők millióinak bálványa volt a némafilmek aranykorában, miközben magánéletének legféltettebb titkát évtizedeken át rejtegette a nyilvánosság elől, élete pedig végül felfoghatatlan...
Lifestyle
A joghurt évek óta ott van az egészséges ételek toplistáján: reggelire, tízóraira, edzés után vagy akár esti nassolnivalóként is sokan rendszeresen kanalazzák. Éppen ezért meglepő lehet, hogy egy...
Sztárok
Charles Spencer új, Dianáról szóló könyve alaposan felkavarta az állóvizet a királyi családban, és a hírek szerint Vilmos herceg türelme is elfogyott nagybátyjával szemben.