Utazás

Többeket juttathat börtönbe az állattartás – Tilos a kutyasétáltatás a parkokban

Súlyos szigorításokat vezetnek be Iránban az állattartásra nézve.

Ellehetetlenítik az állattartást Iránban

Az iráni rendőrség bejelentette, hogy a kutyasétáltatás a parkokban bűncselekménynek minősül, a tilalom szerintük a „közbiztonság védelmét szolgálja”. Mindemellett a parlament hamarosan elfogadhatja azt a törvényjavaslatot, amely általánosan korlátozná a kedvtelésből tartott állatok tartását – számolt be kedden a BBC.

A törvényjavaslat szerint a kedvtelésből tartott állatok tartása egy különbizottság által kiadott engedélyhez lenne kötve. Ezenfelül 800 dollár (310 forint) körüli minimális bírságot szabnának ki egy sor állat – köztük olyan közönséges háziállatok, mint a macskák, teknősök és nyulak – „behozataláért, vásárlásáért és eladásáért, szállításáért és tartásáért”.

Meglepő fordulat Irán életében

A kutyatartás mindig is elterjedt volt Irán vidéki területein, de a 20. században az állatok a városi élet szimbólumává váltak. Irán volt az egyik első ország a Közel-Keleten, amely 1948-ban állatjóléti törvényeket fogadott el, és a kormány finanszírozta az első intézményt, amely az állatok jogainak előmozdítását szolgálta.

Ezzel szemben most az új iráni rezsim szemében a kutyatartás, – noha eddig egyfajta státuszszimbólumnak számított, manapság az „elnyugatiasodás” szimbólumaként él.

Video Tabuk nélkül az anyaságról: magyar sztáranyukák őszintén meséltek arról, mi változott meg örökre az életükben

„A törvényjavaslat körüli viták több mint egy évtizeddel ezelőtt kezdődek, amikor iráni képviselők egy csoportja megpróbált egy olyan törvényt támogatni, amely minden kutyát elkobozna, és állatkerteknek adná őket, vagy sivatagokban hagyná őket”

– mondta a BBC-nek Dr. Payam Mohebi, az Iráni Állatorvosi Szövetség elnöke, a törvényjavaslat ellenzője.

Elkezdődtek a letartóztatások

Askan Semiráni teheráni állatorvos szerint a rendelet miatt már több embert letartóztattak: „kutyasétáltatás közben is megbilincselnek embereket, sőt azokat is, akiknek az autójában látják meg a kutyát”.

Az állattartók Iránban kétségbeesetten figyelik a helyzet változását, azonban a BBC-nek nyilatkozók szerint nincsenek jó kilátások a jövőre nézve.

A tengerek mélye szennyezettebb műanyaggal, mint feltételezték.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
A 62 éves Lenny Kravitz fiatalokat megszégyenítő formában van: edzője most elárulta a brutális "Sixpack-módszer" kulisszatitkait.
Sztárok
Drámai vallomást tett a műsorvezető: kiderült, milyen kegyetlen szavakkal rombolták le a hitét, mielőtt megtörtént a csoda.
Sztárok
Gyökeres változások a TV2-nél: felállt az új hírműsor csapata, amelyben tapasztalt visszatérők és teljesen friss arcok is helyet kaptak.
Lifestyle
Kapu Tibor drámai hangvételű bejegyzésben állt ki Polgár Judit mellett, miután a sakklegendát felkérték államfőjelöltnek.
Sztárok
Nyílt levélben határolódtak el a vezetőségtől és hűtlen kezeléssel "gyanúsított" alkotóktól a Budapesti Operettszínház elismert művészei.
Lifestyle
Sokkolta a szépségipar világát a hír: alig 35 éves korában életét vesztette a Miss Universe Jamaica korábbi döntőse, LaToya Malcolm.