Lifestyle

Jön Lábas Viki, Járai Márk és Felcser Máté első közös filmzenéje

Balatoni osztálytalálkozó

„Felcser Máté úgy gondolta, hogy az én hangom passzol a dal hangulatához. Nagyon szeretem a magyar filmeket. Eddig még nem énekeltem filmzenében, és ezért nagy megtiszteltetésnek érzem, hogy felkértek a főcímdal eléneklésére” – mondja Járai Márk, a Halott Pénz énekese.

A dalhoz Juhász Péter rendezésében, izgalmas időutazásként analóg technikával, 35 mm-es filmre forgatva készült a klip, aminek köszönhetően rendkívül kifejezően elevenedik meg a múlt a videóban. A dal szövege az emlékeket idéző képekkel ellentétben a jövőbe mutat: a hazatérésről, az újrakezdésről és az álmok megvalósításáról szól. „"Igyekeztünk olyan koncepcióban gondolkodni, amivel izgalmasan tudjuk megmutatni a filmben szereplő karaktereket, helyszíneket, ugyanakkor nem használunk fel jeleneteket a filmből. A forgatás során rengeteg fotót készített Chripkó Lili - ezt a digitális képanyagot analogizáltuk később.” -meséli Juhász Péter.

„A film szereplői nagyjából a kortársaim, fiatalok, akik régen nagyon jó barátok voltak, és most együtt buliznak egy nagyot: hát persze, hogy rengeteg izgalmas, vicces, szórakoztató dolog történik velük. Egy elsöprő balatoni hétvége története a film, és nagyon örülök, hogy a zene is visszatükrözi a jó hangulatot. Mire a buli véget ér, a főszereplőink között rengeteg minden történik, a néző pedig remélhetőleg sokat nevet majd, megszereti őket. Én mindegyikükben felfedeztem magam, és az Együtt én meg te teljesen visszaadja ezt az életérzést" - vallja a rendező Kerékgyártó Yvonne, akinek második játékfilm rendezése az Y generáció, a húszas évek végén járó fiatalok problémáiról, útkereséséről, csalódásairól, döntéseiről és még sok másról mesél, sok humorral, megértéssel, jó zenékkel és balatoni hangulattal.

Romwalter Judit producer így vall a filmről és a dalról: „Örülünk, hogy sikerült egy ilyen önfeledt, jó hangulatú vígjátékot készíteni, remek fiatal szereplőkkel, Balatonnal, sok poénnal a hozzá készült remek dallal. Biztos vagyok benne, hogy minden néző végigneveti a filmet, és ennek a számnak is az a célja, hogy a moziból hazafelé menet mosolyogva dúdolják."

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

A film augusztus 4-től lesz látható országszerte a hazai mozikban az InterCom forgalmazásában.

Fotó: napmedia.hu

Sam Taylor-Johnson a való életben is jó kapcsolatot ápolt a tragikusan fiatalon elhunyt énekesnővel.

Leadfotó: napmedia.hu

Oldalak

Lifestyle
Sztárok
Rendkívül megható és látványos fotóval jelentkezett az Instagramon a várandós Palvin Barbi és férje, Dylan Sprouse, miközben a rajongók segítségét kérik születendő gyermekük elnevezéséhez.
Sztárok
A világ első oknyomozó újságírónője, Nellie Bly Elizabeth Jane Cochran néven látta meg a napvilágot 1864-ben Pennsylvaniában. 23 éves korában őrültnek tettette magát annak érdekében, hogy beépüljön...
Lifestyle
A többség nem szokta fűszerezni a rántott húst, maximum egy kis sóval, de még az sem mindegy, hogyan teszi az ember.
Sztárok
A Jólvanezígy legutóbbi adásában vendégeskedett Majka, aki a műsorvezetővel, Nagy Ádámmal beszélgetve egy egészen döbbenetes történetet osztott meg a népszerű olasz turistaparadicsom, Velence...
Lifestyle
Andrew Graham-Dixon brit művészeti szakértő úgy véli, hogy azonosította Johannes Vermeer holland festő 17. századi remekművének, a Lány gyöngy fülbevalóval című ikonikus festményének híres alanyát –...
Fashion&Beauty
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is...