Szadista pszichopata végzett a divatpápával: Gianni Versace volt az ámokfutó sorozatgyilkos ötödik áldozata

Gianni Versace a XX. század második felének egyik legszínesebb és legtehetségesebb divattervezőinek táborát erősítette. A luxusmárka megalapítója borzalmas körülmények között vesztette életét: brutális gyilkosság áldozata lett.

Szörnyű, ami vele történt

Gianni Versace 1946. december 2-án látta meg a napvilágot Reggio di Calabriában: holland származású édesanyjának szabászműhelye volt, kisfiúként itt téblábolva szerezte első tapasztalatait a ruhák és a divat világáról. Építésznek tanult, de ebben a szakmában soha nem dolgozott: inkább Milánóban divatházaknak kreált finomkonfekciós ruhákat. Saját neve alatt 1978-ban jelentkezett kollekcióval, s még ebben az évben megnyitotta első üzletét. Bár saját magát inkább szabónak mint tervezőnek tartotta, mégis a divat világának nagy hatású megújító művésze lett. Fiatalos, egyedi és szexi ruhái hamarosan világszerte nagy sikert arattak a kifutókon és a hírességek körében egyaránt, 1982-83-as őszi-téli divatterveiért pedig hazájában a legjobb divattervezőnek járó kitüntetést vehette át – ekkor alkalmazta először a később szinte védjegyévé vált testhezálló, a női vonalat követő, kihívóan merész és mélyen dekoltált ruhákat. 1997 nyarán épp egyik szokásos reggeli sétájáról tért vissza Miami Beach-i villájához, amikor bekövetkezett a tragédia: egy sorozatgyilkos rátámadt, és hidegvérrel kioltotta az életét. Részletek a galériában!

Video Kiemelkedő női teljesítmények, neves sztárvendégek - Hetedszer ünnepeltük az Inspiráló Nőket

Donatella Versace sugárzó szépségű nő volt, mielőtt kés alá feküdt.

Leadfotó: Leonardo Cendamo/Getty Images

Oldalak

Sztárok
Victoria Beckham már évtizedek óta tudatosan és következetesen figyel arra, mi kerül a tányérjára – ez a fegyelem pedig nem véletlen. A világsztár szerint a szigorú étrend nemcsak az alakját, hanem...
Sztárok
Diana sokáig bízott abban, hogy boldog házasságban élhet Károllyal, ám az akkori trónörökös egyetlen súlyos mondattal kiölte belőle a reményt.
Lifestyle
Egyre több helyen lehet olvasni a sajtóban, hogy megjelentek a túlárazott szerelők, akik horribilis pénzeket kérnek egy-egy munkáért.
Lifestyle
Van, akinek ha bekötik a szemét, betuszkolják egy autó csomagtartójába, kiviszik egy erdőbe és a földút szélén kidobják, akkor sem okoz neki egyáltalán gondot hazatalálni, míg mások eltévednek a...
Sztárok
Katalin hercegnét mindenki kedvesnek és elbűvölőnek ismeri, ám a négy fal között sokszor jóval keményebb, mint azt bárki is gondolná róla.
Lifestyle
Lehet, hogy nem hangzik túl csábítóan, de napi egy csésze bab elfogyasztás lehet az egyik legegyszerűbb módja a hosszú távú anyagcsere-, szív- és érrendszeri egészség támogatásának.