Egészség

Képes vagy ennyi ideig fél lábon állni? Ha nem, 10 éven belül meghalhatsz

Öt emberből egy elhasalt a teszten

Az IFLScience cikke szerint a kutatók meglepő következtetésekre jutottak. Általánosságban elmondható, hogy öt emberből egy "megbukott" a fél lábon állás tesztjén, a szakemberek pedig egyértelmű összefüggést mutattak ki a sikertelen kísérletek és az életkor között. Az 51-55 év közötti korosztályban látványosan megsokasodtak a hibák: ez a generáció szemlátomást már komoly egyensúlyproblémákkal küzdött, a tőlük is idősebbekre pedig hatványozottan volt jellemző a jelenség. A szakemberek nyomon követték a tesztalanyok későbbi életét, és azt találták, hogy hét évvel később a csoport 7 százaléka (123 ember) már nem élt. A halálokok rendkívüli változatosságot mutattak: az alanyok 32 százaléka valamilyen daganatos betegség következtében, 30 százaléka szív-, illetve érrendszeri megbetegedés, 9 százaléka légzőszervi betegség, 7 százaléka pedig koronavírus miatt veszítette életét. A halálozások aránya sokkal magasabb volt azok körében, akik nem teljesítették a fél lábon állás tesztjét: 17,5 százalékuk a vizsgálat után hét évvel már nem volt az élők sorában, míg a próbatételt sikeresen teljesítők körében jóval alacsonyabb (4,5 százalékos) volt ugyanez az arány. A szakértők végül megállapították: azoknak, akik elhasaltak a teszten, 84 százalékkal több esélyük volt arra, hogy a következő évtizedben elhalálozzanak, mint azoknak, akik hibátlan egyensúlyérzékről tettek tanúbizonyságot.

Video Itt a nagy 2026-os szerelmi horoszkóp: érzelmi áttörések éve jön

Fotó: 123rf

Lapozz, még nem értél a végére!

Oldalak

Egészség
Sztárok
Barbara Payton előtt egykor egész Hollywood térdre borult, ám a gyönyörű színésznő mesébe illő felemelkedését olyan gyors és tragikus zuhanás követte, amelyhez foghatót még az álomgyár történetében...
Sztárok
Danielle Campbell még tinédzserként lopta be magát a Disney nézőinek szívébe, azóta azonban több mint másfél évtized telt el, és a bájos gyereksztárból mára gyönyörű felnőtt nő lett.
Fashion&Beauty
Van az a ruhadarab, amit néhány éve még régimódinak gondoltunk, most pedig hirtelen minden divatos nő szekrényében ott szeretnénk látni. Egy régi, különleges záródással készült kabátfazon most új...
Lifestyle
Ha te is rendszeresen figyeled az okosórádon vagy a telefonodon, összejött-e az a bizonyos napi cél, van egy jó hírünk: lehet, hogy eddig túl szigorú voltál magaddal. A kutatások szerint ugyanis már...
Home&Design
Mi van, ha az otthonodnak nemcsak jól kell kinéznie, hanem jó érzésnek is kell lennie benne lenni? Egyre többen fordulnak el a tökéletesen bézs, gondosan kimért enteriőröktől, és olyan színekkel,...
Fashion&Beauty
Idén ősszel nem kell automatikusan a barna, a bézs és a bordó után nyúlni, ha igazán divatos összeállítást szeretnél. A szezon legizgalmasabb színkombinációi ugyanis sokkal merészebbek és...