Utazás

Már a Balaton térségébe is érkezik Wizz Air repülőgép

Csaknem másfél évtized után indult ismét menetrend szerinti repülőjárat a Sármellék-zalavári repülőtérről. A Wizz Air heti kétszeri járata Dortmundot köti össze a Hévíz-Balaton Airporttal.

A Wizz Air járata a társág további népszerűsítésére szolgál

Jakab Zsófia, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) marketing és kommunikációs vezérigazgató-helyettese az első járat csütörtöki érkezése kapcsán tartott sajtótájékoztatón elmondta: az MTÜ számára kiemelten fontos a német turistaforgalom erősítése a hévízi, balatoni régióban. Hogy az elmúlt időszakban mennyire fontos lett a térség, azt jelzi az is, hogy Hévízen 2021-ben 174 ezer vendég 659 ezer éjszakát töltött.

A járatindításnak is köszönhetően a következő időszakban ezek a számok még tovább javulhatnak, ugyanis már az első 5 hónapban 78 ezer vendégéjszakát regisztráltak a fürdővárosban – tette hozzá.

Video Indul az új magyar krimisorozat - A Keselyű színészeivel beszélgettünk

Jakab Zsófia elmondta: a Magyarországra érkező német turisták körében Budapest után Hévíz a második legfontosabb úti cél, a német turisták 46 százaléka érkezik ide. A remények szerint a németek részéről tovább erősödhet a magyarországi turizmus, az első dortmundi járattal újságírók is érkeztek Észak-Rajna-Vesztfáliából – számolt be az MTI.

Benkő Attila, a repülőtér igazgatója az MTI kérdése elmondta: utoljára 2008-ban fogadott menetrend szerinti járatot a Hévíz-Balaton Airport, akkor a Ryanair Londonból közlekedtetett járatokat. A Wizzair első, dortmundi járatával – amely szeptember 15-ig, hetente kétszer közlekedik – mintegy 170-en érkeztek Magyarországra.

Bélbetegséget okozó járvány tört ki Észak-Koreában, a fertőzöttek száma azonban nem ismert.

Leadfotó: 123rf

Oldalak

Utazás
Sztárok
Buzsik Borka ragyog: a Liverpool sztárfocistájának szerelme korábban is gyönyörű volt, ám az anyaság tovább szépítette őt, ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a friss fotói.
Egészség
Természetesen elkezdenek előkerülni a melegebb takarók, de nem mindegy, milyen huzatot használunk.
Utazás
Az autósok többsége nem ismeri a színes gumicsíkok valódi jelentését, de nem dekorációs elem.
Lifestyle
A gyerekkori képzeletbeli barátok emléke felnőttkorban is kísérthet bennünket, hiszen egy új kutatás szerint azok a felnőttek, akiknek kicsiként kitalált játszópajtásuk volt, jóval gyakrabban éreznek...
Sztárok
A jordán trónörökös felesége ismét bebizonyította, hogy kifinomult ízlése vetekszik a világ legelegánsabb hercegnéiével, legutóbbi megjelenésével pedig egyenesen Katalint idézte.